2014.10.22. 16:25 too damn pretty to die

Van egy ország, ahol az adóhivatal szervezi az adócsaló maffiát, ahol a söralátétes-egysávos adócsökkentés kormánya évek óta a legkifacsartabb unortodox adókkal húz le, a bevételekből minden sarki óriásplakáton rezsicsökkentést hirdetve. Egyszer biztos készül belőle egy durva szitkom. 

Illusztráció: szarvas.tumblr.com

Ne aggódj, nem csak az internet, a papír is meg lesz adóztatva, ha már azon gondolkozol, inkább faxolnád a pornót. De még a kibaszott szappan is. Az megvolt, hogy az alkoholra is jön a chipsadó? Persze mindez a világ legmagasabb ÁFÁján felül. Úgyis olyan jól keresünk, meghát a rezsicsökkentés, ez a pár apró kis adócska még belefér.

Ennyi adóból legalább fenntartunk egy gazdag, segítő államot, nem? Ennyiből biztos belefér, hogy emberséges szállást kapjon a néhány ezer hajléktalan, hogy akinek tönkremegy az élete, azt a közös pénzből fenntartott védőháló megfogja. Meg egy csomó pénzt belerakhatunk az oktatásba, kutatás-fejlesztésbe, mindenki szabadon tanulhat, újra a feltalálók nemzete leszünk, nem mondjuk indiai gumigyárak futószalagjai jelentik a karrierünk csúcsát, nem? És nyilván ott az egészségügy, a kórházaink messze földön híresek, a legjobb felszereléssel, megfizetett, kiegyensúlyozott orvosokkal, buta várólisták, kenőpénzek nélkül.

Szerencsére a sok adóból fenntartott állam hatékonyan szervezett, minden ügy digitális, az interneten intézhető, a törvényhozás, a közbeszerzések átláthatóak, a szigorúan szakmai alapú döntések miatt nem zuhantunk mindent ellepő korrupcióba. A demokratikusan, egyenlő versenyben választott törvényhozók nem a haverjaiknak és támogatóiknak játszák át a dohányboltokat, kaszinókat, az egész filmipart, termőföldeket, vasútfelújításokat, útépítéseket, nem kötnek velük kamu tanácsadói szerződéseket, rendelnek milliárdos stadionépítéseket, és térköveznek le mindent a gecibe. Még a hármas metróra felszállva sem kell parázni, hogy ma kigyullad-e alattad. 

Szar lenne ilyen országban élni. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apuokolbeszoruloarca.blog.hu/api/trackback/id/tr966817433

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem tudunk annyit adózni, mint amennyit loptok! 2014.10.26. 12:22:35

Tiltakozunk az internetadó ellen, mert;  Nem tudunk annyit adózni, mint amennyit loptok! Továbbá bűnözőknek sem adózunk!  forrás: Internetadó Best Of2 képek

Trackback: Internetadó Best Of2 képek 2014.10.23. 11:26:28

  Internetadó Best Of folytatása, de itt már csak képek lesznek, beköpések nem.              

Trackback: Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok 2014.10.22. 20:29:57

Van egy ország, ahol az adóhivatal szervezi az adócsaló maffiát, ahol a söralátétes-egysávos adócsökkentés kormánya évek óta a legkifacsartabb unortodox adókkal húz le, a bevételekből minden sarki óriásplakáton rezsicsökkentést hirdetve. Egyszer biztos…

Trackback: Internetadó Best Of 2014.10.22. 17:56:51

  Oldal látogatási vizitdíj? Ebből nagy bukta lesz! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz? Magyarország lesz az első ország ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót tölteni. Újabb álláslehetőség valakiknek. Ruter-leolvasó. "Tis...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyik Pártra Sem
Politikai szervezet facebook oldala megosztotta
www.facebook.com/EgyikPartraSem
Nem tudunk annyit????
A Rapülőkkel szólva: "Ne remélj. Lesz még ROSSZABB!!!!"
Kedvencem egyébként a vérnyomás adó: az egyetlen adónem, amelynek már a hírétől is emelkedne az adóalap!
a lényeg a fűtött füvű felcsúti és a jövőben épülő stadionok. Lesz itt Viktátornak milliárd eurós csapata is.
Panel panel hátán...
Javaslom a következőt: Írd meg a posztot, majd hagyj ki pár napot, vedd elő újra és írd át, majd hagyj ki pár napot megint. Ezeket ismételgesd addig, amíg nem tudsz többet hozzá tenni, na akkor posztold!
Bármelyik plebejus kormánytagnak kiveretem a faszát, ha valaki jól megfizeti. A luxus nevében.
"Ennyi adóból legalább fenntartunk egy gazdag, segítő államot, nem?"

Tisztelt blogger,

Ön mennyi adót fizetett be ebben a hónappban? Háromszáz dollárt? Ötszázat?

A család mennyit vett ki közben a közösből? Iskola, gyerekorvos, nyugdíj, nagymama orvosa? Több kellene, értem, mindenki többet akarna a közösből, jó lenne, ha jutna útra, árvízvédelemre, óvónőre, fogászatra... járványvédelemre, meg vasúti átkelőre és tömegközlekedésre is...

Szeretnénk világszínvonalat, meg is érdemeljük, de azért világlátott emberek tudják, hogy az az ötszáz világszínvonalon egy normális családi vacsorára is alig lenne elég.

Persze, biztos ellopják, értem én, nyilván a befizetett adó sokkal, sokkal több mint ami jut, valaki nyilván ellopja, eltünteti, elsikkasztja, valaki nyilván tönkreteszi az országot, ha havonta több száz dollárt befizetünk és alig jut, nem?

Gyerekorvos, óvoda, általános iskola, középiskola, fogászat, tisztiorvosi szolgálat, a rendőrség és a tűzoltóság... ó igen a tűzoltóság nélkül sokkal rosszabb lenne... a gyógyszerek, a tömegközlekedés, a tudományos akadémia, az orvosi egyetem, a fogyasztóvédelem, a nemzeti bank, a közterületfelügyelet, az adóhivatal, meg a csávó, aki megnézi, hogy a konzerv nem mérgező -e, az a másik aki a trafipakszot felcsavarozza, a hajléktalanszálló meg a mentőhelikopter... értem, persze, azok a kis kutyazacskó adagolók, nyilván nem kerül ötszázba, nem?

Hol a fenébe az a rengeteg ötszáz dollár adó, amit csak úgy elvesznek tőlünk és amiből a nagyvilágban olyan messze jutnánk? Simán elég lenne egy adagolócserére vagy egy egész fogszabályozóra a kisebbik gyereknek, ehelyett mi jut? Rendőrlámpa meg pár zebrafelfestés?! Munkanélküli segély meg nem is volt az egész családban három éve?

Nyilván ellopja valaki a pénzt, különben abból a havi ötszázból már évek óta dubaj lenne, nem?
a cím tökéletes, 25 éve erről szól ez az ország
@$pi$: dollár? ha jól tudom, itt még forintban számolunk.

Egyszer voltam Tibi atyánál a bivalybasznád-máriaremetei templomban. A mise végén Tibi atya azt mondta: a templom felújítása 50 millió forint, adakozásból összejött 185 610 forint, hiányzik még 49 814 390 forint. És mivel Tibi atya köztudottan rendes ember, nincs jó viszonyban a püspökkel ellenben sokan járnak a miséjére (ez mind fontos mutató), ezért aztán el is lehet hinni neki, hogy eddig valóban ennyi jött össze és ennyi kellene még a felújításra.
Ha így működne az állam, akkor működne is. Megmondanák, mire kellene pénz és mennyi, és lehet adakozni, aztán időnként szólnának, hogy már mennyi jött össze és mennyi hiányzik még.
És ha azok kezelnék a pénzt, akik köztudottan készek szembeszállni a "püspökkel" is, ha kell, viszont sokakat érdekel az általuk celebrált "mise", tehát ha valóban megbízhatónak tűnnének, akkor talán az emberek adnának is annyit, amennyit kell. Nem többet és nem kevesebbet.

De így azért elgondolkodok, hogy miféle jogcímeken rabol ki engem az állam?
Mit ad ahhoz az állam, aminek a címén engem megzsarol és kirabol?
Például mit ad hozzá a dohányiparhoz, ami miatt egy doboz cigin 700 forint a jövedéki adó?
De hagyjuk az egyéb példákat, nézzük az internetet.
Legyen mondjuk példa ez a videó:
www.youtube.com/watch?v=99WgR24jWcw
Ennek a videónak megtekintéséért, mondjuk, 1 forintot kell fizetni. Mivel másfél millióan látták, tegyük fel, hogy ez a videó a kormánynak másfél milliós adóbevételt jelent.
Milyen jogon?
Mit tett a kormányzat bele ebbe a videóba, ami miatt adót szedhet?
A youtube, ha jól tudom, USA szervereken fut.
Nekik megéri a hirdetőkből fenntartani az oldalt, a felhasználóktól nem kérnek érte pénzt.
A videó elkészítőit nyilván nem a kormány fizette.
A videó főszereplője sem kapott a kormánytól fizetést, sőt senkitől sem kapott semmiféle pénzt, a produkciójára eddig mégis másfél millió ember volt kíváncsi, tehát valamiféle értékkel bír, ami miatt szívesen nézik mások.
Tehát adott egy USA-szerver, aztán a felhasználó gépe, amit megvásárolt és ÁFÁ-val adózott utána, a felhasználó előfizeti a netet, amiben szintén van adótartalom az állam felé, és megnéz rajta olyan videót, amiben más emberek szellemi terméke van, amit nem a kormány állított elő - és akkor a kormány a nagy büdös semmiért, amibe ő maga még csak a saját bélsarát se engedte bele, azért pénzt követel.
És ezt így hogy?

A Randy Gage-szigete sztori networkmarketing-pro.blogspot.hu/2010/08/randy-gage-szigete-azaz-hogyan-alakul.html elég világosan bemutatja a tolvajlás mechanizmusát. Építek egy vízvezetéket, aminél nem a munkadíjat kérem viszonzásul, hanem állandó adókat szedek utána, az idők végezetéig.
Ezt természeti körülmények között nem lehetne kivitelezni, mert egyetlen egy idióta sem lenne hajlandó emiatt örökre eladósodni és állandó adót fizetni egy munkáért, aminek rég vége van. Ahhoz, hogy ilyen trükköt meg lehessen csinálni, ERŐSZAK kell, tehát rá kell kényszeríteni az emberekre, hogy fizessenek, különben jaj nekik.
Ha ez a rendszer már kellőképpen kialakult, akkor jöhet a következő stáció, amikor is a MÁS EMBEREK által felépített vezetéket is én adóztatom meg, milyen fasza - mások dolgoztak vele, és nekem dől belőle a zsé!
Miközben én a vizeletemet se tettem bele a munkába.
Sőt, akik megépítették és fenntartják és karbantartják, azok fizetnek NEKEM érte.

És mi jogom van arra, hogy ezt tegyem?
Hogy én építem a "nyüves kollégiumokat" ebben a "kurva országban"?
Nem, nem.
Azért van rá jogom, mert mögöttem állnak az erőszakszervezetek.
Az állam mögött az erőszak áll, semmi egyéb.
Nem a nyüves kollégiumok építése ebben a kurva országban, mert azt leszarják.
Az emberek CSAK azért fizetnek adót, mert nem akarnak börtönbe kerülni, és nem azért, mert tudják, hogy az állam micsoda hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy a gyerekek pl konténerben tanulhassanak, és az USA-ban leselejtezett, roncsként ideszállított iskolabuszokban zötyöghessenek (Dajcstompi azé' jól mutat, amikor a sörhasával odatolat a gyerekekhez, mint egy mozdonyszőke mikulás, karácsony előtt, és nagylelkűen átadja a baptista szeretetszolgálat által ingyen beszerzett, lesejtezett amcsi iskolabuszt, amivel a bezárt iskolájuk helyett elmehetnek jó messzire).

Állambácsi mond most nektek szép meséket, gyerekek,
Lekonyuló ...nak köszönhetem nevemet,
Kedvencem az elcsórt fontok s egyéb lopott pénznemek,
De azért szerettek, hogyha erőszakos hazug rabló is vagyok.
Trallalalla trallalalla trallalalla trallala

Ui: És titeket nevezlek hazugnak és tolvajnak, akik megkárosítotok engem!
Ti dolgoztok, és nem akartok nekem fizetni azért, amivel ti güriztetek!
Pedig nekem van jogom hozzá, hogy elvegyem tőletek, mert csak!
(Mert nálam van az összes fegyveres erő, beeee!)
@$pi$: Itt a szemed elott a bizonyitek hogy ellopjak akkor meg mit vinnyogsz ezzel a tanaroskodo stilussal??
A nyugdijat a kozosbol vesszuk ki?? Ki a fasz kerte ezt?? En kitermeltem volna magamnak. De az allam elvette. Pontosan tudtam mennyim van most viszont egyaltalan nem tudom.
Egeszsegugy: Az orvosok atterelik a betegeket a maszek szektorba. Amit ott kifizetsz azt add hozza a eu. jarulekodhoz. Ennyibe kerul az egeszsegbiztositas VALOJABAN.
@$pi$: a nagybatyam tortenetesen utepito vallalatnak dolgozott jo pozicioban. kormanytol fuggetlenul kizarolag ugy lehetett utepitesi tendert elnyerni, hogy minimum(!) 20%-ot kellett zsebbe visszafizetni a penzbol, amit az ut megepitesere kaptak. feketen. ezzel a rendszerrel mindenki tisztaban van az adott iparagban. feltetelezem, nem ez az egyetlen terulet, ahol igy mukodnek a dolgok.
igen, baratom, lopnak. nem keveset!
@$pi$: Azért eléggé nevetséges, hogy te számolgatod itt a pénzt, te a bukott devizahiteles, aki tízmilliókkal tartozol a bankoknak.
@medium size devil: @vladimir0370: @annamanna: Azt jó ha tudjátok, @$pi$: bebukott a devizahitelével és azért nyalja Orbán seggét, mert reméli hogy kihúzzák a szarból. Ő a pénzügyi zseni, aki egy qrva hitelszerződést nem gondolt végig osztja itt az észt nekünk.
@$pi$: és az ÁFA, az nem az adó(bevétel) egyik forrása? Bármit eszel-veszel, a stadionépítést és a dunakeszi ház medencéjében a vízcserét támogatod ...
@$pi$: a 300 forintos vizitdíjat azért leszavaztad, ugye? Akkor nem volt helye annak a pénznek?
"Ennyi adóból legalább fenntartunk egy gazdag, segítő államot, nem? Ennyiből biztos belefér, hogy emberséges szállást kapjon a néhány ezer hajléktalan, hogy akinek tönkremegy az élete, azt a közös pénzből fenntartott védőháló megfogja."

Ausztriában Null Koma Josef havonta EUR 1.500 -t kap. Fizesse be ennek az összegnek a 20 %-át különböző adók és járulékok formájában az államkasszába. Magyarországon Gipsz Jakab keresete havi EUR 400,-- . Hiába fizet 45%-ot, a közelében nincs Josef befizetésének.

Szóval sajnos nem fér bele. Ha azt akarjuk, hogy beleférjen, akkor két út van: fizetést emelni, amibe az ország megy tönkre (legalábbis addig, amíg túlnyomó többségében szalagmunkára képes munkásaink vannak), vagy adót, amibe az egyén (meg az ország :-). Ezért az oktatást kellene tolni, hogy 10 év múlva jobb legyen a helyzet, de míg az osztrák sógor 5X annyi pénzt fizet a Magyarországon végzett informatikusnak, addig az itt kitanítottak nagy része elhúz oda a friss diplomájával. Róka fogta csuka.

Konklúzió: megbaszta a Puli a Hektort! Nem lehet semmit sem csinálni.
@$pi$: Nos, előttem már sokan leírtak sok lényeges ellenvetést okos kis hozzászólásodhoz. Itt egy másik.
Amit leírtál, még igaz is lehet. Tudod ezért olyan "igazságos" az egykulcsos adó, mert a megkeresett jövedelem arányában lényegesen többen vannak, akik csak az 500 dollárt fizetik meg adóban. Tudod nem csak ellenzéki vinnyogás volt az az óriási költségvetési lyuk emlegetése. Persze ezt valahogy pótolni kell, így jöttek a nagyon kreatív kis adócskák, meg a nagyobb cégek különadói. És ezt ki is fizeti meg végső soron?
Eddig is hülyeségeket sikerült írnod sokszor, de most tényleg jobban tetted volna, ha nem szólalsz meg. A financiális témához (is) tényleg hülye vagy.
@dr Smittpálelnökúr:
Betegséget adóztatni mégis más, mint teszem azt, internetet.
Varga elftásnak javaslom a rezsicsökkentési adó bevezetését, amelynek értéke mondjuk megegyeznek a rezsicsökkentés átlag értékével, és mindenkire nézve kötelező lenne. Igy lenne igazságos!
/Hogy én ezen 100 000 Ft . spórolok, te még 100 Ft.-t. vesztesz, hát az is így igazságos, mert én sokkal közelebb vagyok az imádott nagy vezér s.-hez mint te./
@$pi$:

HA nem lopnak akkor miert dragabb az autopalyaepites Magyarorszagon mint nemetorszagban? Hova megy a penz, a budos kurva anyadba?
@$pi$: Te hülye barom, mi indokolja, hogy újabb és újabb adókat találjanak ki!??? Hol a vége, ahhoz képest, hogy egy hónapja még az újraelosztás csökkentéséről beszéltek, megint szembehugyozzák magukat, az internet megadóztatásával kapcsolatban méginkább.
Nem mellesleg, ha annyira kell pár 10 milliárd pluszbevétel, akkor Matolcsinak nem kellene saját hatáskörben százmilliárdokat eltapsolnia, mert neki így tartja kedve, hanem befizetni a költségvetésbe!
@eszim: nem tarja annak úgy a kedve, nem azért tartják a csicskáját, hogy bármi kedve is legyen neki, hanem hogy oda, akkor és annyit utaljon, ahova, amikor és amennyit mondanak neki. zokszó és kérdés nélkül. good boy.
gondolkozzék el kend ezen.
@eszim:

Az a helyzet hogy emgint hazudtak, ugyanis Lazar korabban az adorendszer egyszerusiteserol beszelt, erre bevezetnek megint egy uj adonement.

Folyamatosan hazudnak, lopnak, elaruljak a hazajukat es a demokratikus szovetsegeseiket, gyakorlatilag hazaarulo tevekenyseget folytatnak.
Amíg nem lóg az összes országkiárusító gazember, addig csöndben legyetek.
Miután az összes gazdasági társaságunk külföldi kézben van, ki a tököm termelné meg az újraelosztáshoz szükséges zsetont?
Jóska a fészerben?
Ez van.
Egyszerűen eldöntik, hogy mire kell pénz (pl Városliget múzeum), nincs valós egyeztetés az érintettekkel, a környezeti károk mellékesek. Tetszik nem tetszik mindannyian adózni fogunk, hogy megépüljön. Miközben az egész csak az adófizetők pénzéből felépült épületetek magán üzemeltetőinek érdekeit fogja szolgálni.Az EU erre egy centet sem fog adni, majd az internet adóból meglesz.
Nem csak a forumon kell hisztizni, el lehet jonni ide uraim: www.facebook.com/events/553595758107170/
1956 október 23-án elődeink bátran kiálltak az igazukért, a szabadságukért! Pedig akkor sokkal veszélyesebb idők jártak, anno könnyen fűbe lehetett harapni, és akit a hatalom elkapott, azt egy életre megnyomorították. A magyarok mégis megtették. Elég volt! Legyünk méltóak hozzájuk! Október 26-án 18.00-ra gyertek a József Nádor térre. Söpörjük el az internet adót! A vizit díjat is sikerült megvétózni. Elég volt abból, hogy a pénzéhes, bürokratikus, korrupt, pazarló államaparátus ott húz le bennünket, ahol tud. Gyertek a József Nádor térre vasárnap. Le az internet adóval!!!

Amikor Franciaországban újabb sarcot akartak a polgárok nyakába varrni, az emberek az utcára mentek, és a kormány meghátrált! Meg lehet csinálni!
Akik itt azt kerdezgetik, hogy TE MENNYIT FIZETTEL BEEEE szamoljanak mar azzal, hogy a munkaltato is eleg szepen fizet a dolgozoja utan!!! Az, hogy a dolgozo adobefizetese X az csak egy dolog. Ha jol tudom, a minimalber a ber kifizetesevel cakkpakk 160.000 forint koruli koltseget takar. Ebbol a netto ber a dolgozoje, a tobbit az allam nyeli le ilyen olyan jogcimeken. Az egyik ismerosom vallakozo, elmondta, hogy 2012-ben 59 fele adot kellett nekik befizetni ilyen olyan jogcimeken. Ezek azok, amiknek a be nem fizeteseert ilyen olyan modon buntetnek.

Rablo banda, tolvaj mind, az mar egyszer biztos.
@Tudományos libsizmus: Áááá! KISZ titkár úr! Tudja már mennyi volt az orosz polgárháború áldozatainak száma?
KISAJÁTÍTOTTAK 3000 milliárd Forint manyupot.

Négy éve nyomják ANÉPRE a LAKOSSÁGI MEGSZORÍTÁSOKAT.

Errefel az ÁLLAMADÓSSÁG EGYRE CSAK EMELKEDIK.

És jön az 5. év full lakossági megszorítás.

HOVA LOPTA EL A FIDESZ EZT A KÉT GENERÁCIÓNYI PÉNZT?

A fideszes NAV maca már menekül is külföldre!
Vagy csak a titkos svájci bankszámláit menekíti avolabbi offshore bankokba?

A 90%-nyi Átlaghülyemygar meg csak ül otthon és bambul bele a dzsungel showba, a világot leszarja.

FOLYTASSUK!
@$pi$: Mit dollározol itt Te idióta? Te értesz mindent ezek szerint. Akkor nem értem, hogy minek írogatsz ide be? Azt képzeled, hogy majd fényt gyújtasz a sötétben? Nyilván nem itt élsz, akkor légyszi húzz innen a picsába, az ilyenekkel, mint Te, már tele van a padlás.

Népszavazás, törni-zúzni? Vajon mi a megoldás? Egy ilyet népszavazással el lehet törölni? Miféle É-Koreai példa ez? Honnan a picsából jött ez? Hogy lehet ilyet kitalál?

Ezzel a tálalással, hogy a FIDESZ "közbelép" még úgy tesznek, mintha nem ők találták volna ki az egészet. A végén még mindenki örömmel fizeti a 700 Ft -ot, meg az 5.000 -et, mert a cég tudja fizetni, hiszen az cég... Ez az egész már nagyon fáj, borzalmasan kilátástalan itt minden.
@high up!: Szerinted, ha békésen tüntetget az ember, abból mi lesz? Megmondom: semmi, megy mindenki haza, mert hétfőn munka, meg egyébként is hideg van és nem lenne jó börtönben, mer akkor mi lesz a gyerekkel stb stb. Megoldás?

(Két komment között várnod kell! Jó bazdmeg, de mennyit?)
@na4: internetadó vs ruszkik elleni fegyveres szabadságharc, méltó vagy te a kurvaanyádhoz, pöcs!
@$pi$: Ja mert dubajban is a befizetett SZJA-bol van felhokarcolo. Bolsevikok szeritn persze igen.
@na4: Ezzel 1000%-ig egyetértek és csak azzal egészíteném ki, hogy '89-'90 környékén -de akár a későbbi években is , mondjuk '93-ig bezárólag nyugodtan tecchettünk volna forradalmat csinálni, mert akkor mára tényleg ohne zsanér elérhettük volna akár Ausztria szintjét is, csakhát jó volt ez a hulló csempézetű, büdös, koszos vízzel telt medence a Magyar vízilovaknak, azaz az átlagmagyarjának, hiszen a kádáérában megtanulta a játékszabályokat, melyek által lett neki trabi, skoda, zsiga (lada) , víkend házikó akár a Balcsinál, panel kecó, ügyesebbeknek OTP öröklakás, még "ügyesebbeknek" kertes családi házikó, vörös, netán kék útlevél, BC számla, azon innen-onnan "összeügyeskedett valutával, stb. Esze ágában nem volt ezektől búcsút venni és esetleg úgy boldogulni, hogy azt nyelvtanulással, örökös szakmai képzéssel kiérdemelt, jobban fizető melókra törekvéssel, tehát valóban megérdemelt munkával, valós értékelhető teljesítményekkel érje el. Neeem, daragije drúzja i tovarisi; az átlagmagyarja a kapcsolatokkal, kéz kezet mos alapon, rokoni, bratyizós, komális, mutyizós, fő faszokat szopkodva, vagy épp díszsunákat nyalcsizva, kefélgetve óhajtott előrehaladni és erre nevelte a kölykeit is! Nos, ezért tartunk még 25 évvel a módszerváltás után is ott, ahol most és mert már a 20-30 közti generáció is gazdagon megfertőződött ezzel az attitűddel, ezért semmi esély arra, hogy ez a szemlélet az elkövetkező 15-20 esztendőben gyökeresen megváltozzék! Ezzel csupán annyi gáz van, hogy addig esetleg romba dőlhet szeretett Hazánk, s majd a még akkor itthon élő gyerekink, unokáink kezdhetnek valamit a romokkal, miközben a velünk egy ívású Visegrádi szomszédaink már rég nyugati szinten fognak élni! Ez van...
@$pi$:

Seggfej komcsi. Ne "valaki"-zz, hanem nevezd nevén a gyereket.
rogán tónyi dagadó lakása
szíjÁrtó petyus dagadó lakása
kósa elvtárs és elvtársnő pesti lakáskája
A Nemzeti Gázszerelő milliárdja
A Nemzeti Fogász milliói
A négyszer átadott Várbazár
A csúti dagadt disznó stadionja
És a többi 10 ezer milliárd, amit 4 év alatt elloptak, elloptatok.

Tökéletesen lekövethető, hol van az adó, csak ugye a birka komcsik inkább menetelnek ahelyett, hogy a lámpavasra lógatnák fel azokat akik kirabolják őket is.

Álságos a dumád a befizetésről, a 300, 500 dollárokról, ha látnám hogy az ország hasznára válik, szó nélkül befizetném. Így, hogy ellopjátok, így inkább nem fizetek, rohadjatok meg ott ahol vagytok.
Nem az a kérdés én mennyit fizettem beeee! A nagy kérdés, hogy el tudnak-e számolni vele forintra azok akikre rábíztuk az ország irányítását!

Például:
index.hu/belfold/2014/10/22/a_nav_elnoket_a_becsi_repteren_talaltak_meg/

Egy ilyen pökhendi picsából nagyon is kinézem, hogy vaj van a füle mögött.
Egy normális országban már munkanélküli lenne mire hazaér a "nyaralásból", a "cégnél" meg lefoglalva a levelezése és a ténykedése...

Bazmeg én miért fizessek adót ha az orbán rezsim elbassza stadionokra, ellopják a szíjjártó luxusvillájára, vannak fideszhez közeli cégek akik elcsalhatják az ÁFA-t??????????
Azért fizessek még többet bazmeg, hogy a fentieket továbbra is büntetlenül csinálhassák???????
Ezek a valódi kérdések bazmeg, és nem az hogy mennyi adót fizettem beeeeee a hónapban. Mert azt sajna be KELL fizetni, én nem vagyok kivételezett, hogy adót csaljak! A qrva anyyukat az ilyen fidesszopó @$pi$: féléknek meg a megélhetési tolvaj "politikus" gazdáinak!!!!
@$pi$: vasúti átkelőre jutnia kéne a jegyek árából és az üzemanyagárak több mint felét kitevő adóból. Nyugdíjat pedig az anno befizetett adóból kellene fedezni. Orvos? Fizetek 7 ezret havonta, az egyre szarabb minőségű szolgáltatásért, úgy hogy kb semmi bajom nincs.
Oktatás hulladék, rendőrség szintén (ellopnak valamit annyit mondanak hogy annak már búcsút inthetünk) csak a birságolásra koncentrálnak. Tömegközlekedést, megint csak az elképesztően magas jegyárakból kéne kihozni, de persze ott is megy a mutyi, a BKV, BKK is jóféle pártkassza.

Gyakorlatilag minden állami szolgáltatás színvonala borzasztó alacsony, és sokat többszörösen kell fizetni. Egyszerűen olyan nincs hogy 70% fölötti elvonással ilyen hulladék legyen minden. Azért ilyen mert ennek a 70%-nak legalább 50%-át ellopják. És ennek következtében próbálja mindenki elkerülni az adózást (mert látja hogy teljesen értelmetlen befizetnie, viszont nem kap érte semmit), már amit lehet, mert az áfát, TB járulékot, különböző szolgáltatásokra rakott adókat nem lehet kikerülni, legalább is az átlagos vevő állampolgárnak nem...
Csak ahhoz hogy miből mi marad:
Ma Magyarországon a céged elkölt rad 403e Ft-ot havonta, abból te 186e Ft nettó fizetést kapsz, es ezután fizeted a világ legmagasabb Áfáját, es meg egy csomó adót. Angliában a 403e ftnak megfelelő font utan 388e ftnak megfelelő fontot kapsz, ha elmúltál 26, es megis fennmaradt az állam, sőt mindent egyszerűen es jol átláthatóan lehet intézni, sokszor otthonról! Tudom ezek hülyék...
@röf: az hogy a korábbiak faszok voltak, nem mentesíti a mostaniak semmilyen cselekedetét, sőt! Ha valakit lógatni akarsz akkor a fideszkomcsi barátaiddal kezdejed! Te agymosott. Most az aktuális mocsok, hazug bandáról van szó!!!
még hozzátenném, hogy ha netán elbaszod a tengelyszámot, amikor útjegyet veszel a teherautódra - ami mellesleg 30-at eszik százon gázolajból aminek a 400 ft-os literárából csak 250 adó - a félrekattintással okozott max. tizenezernyi kárért SZÁZTÍZEZER a büntetés. Könyörület nincs, kiszabás akárhányszor. És az én kurva anyámat, hogy egyáltalán dolgozom. Kurva magyarország, direkt kisbetűvel.
@McKinney: Ne Magyarországra haragudjál! Magyarország beteg, élősködők rágják a(z igazi) Nemzet testét. orbán viktor és volt kollégiumi szobatársai élősködnek rajtunk, becsületes magyar adófizetőkön.
Nem olyan régen Moszkvában jártam és beszélgettünk, hogy Magyarország mekkora gázban van, nem értették, hogy egy mezőgazdaságilag jó adottsággal rendelkező ország miért nem tud megállni a lábán. Mondtam, hogy ez egy lehetőség amit kihasználni komoly kezdőtőke kell. A nagy eszű ballibes elvtársainknak sikerült mindent ami még volt tönkretennie és a barátaiknak kiárusítania, természeti kincseink nincsenek tőkénk vállalataink nincsenek néhány idetelepült nagy német cég olcsón dolgoztat nálunk, kérdem én miből lenne itt nyugati életszínvonal? Érdekes, hogy Ausztria az aki talán a legjobban ügyeskedik és nagyszerűen kihasználja a lehetőségeit. De ők mindig simlisek voltak a szocializmus idején jól kihasználták a KOKOM listát és igen nagy haszonnal árulták a tiltott dolgokat, Bécs egy nemzetközi kémközpont volt. Az EU meg folyamatosan nyomás alatt tart bennünket a további életszínvonal csökkentése érdekében. A befektetői környezet rossz Magyarországon, mert nem lehet 30% hasznot elérni, mint annak idején Görögországban? Érdekes Csehországban sikerült a szocialista ipart és gazdaságot megmenteni modernizálni, nálunk ment minden a lecsóba, most azért nem irigylem a Fideszt meg a kormányt, de legalább próbálkoznak ötletelnek és a helyzethez képest egész jó eredménnyel, de nem kizárt a teljes a csőd, tekintettel az új USA- Orosz hidegháborúra ez most a legrosszabbkor jött. Kilépni az EU ból nem lehet, csak a totális tönkremenéssel, Oroszországhoz csatlakozni meg nemzethalál, hát nem sok esélyünk van a túlélésre ehhez csodára lenne szükség. Bár elvileg volna megoldás, törölni a fiktív uzsora adósságot nagy nemzetközi összefogással kidolgozni az új olcsó energia forrásokat és technológiákat, de ezt a világ jelenlegi urainak fenékbe billentése nélkül nem lehetséges. Mivel a föld globalizálódott és nincs bevonható friss erőforrás ezért most kijelölnek feláldozandó préda országokat és dögevést folytatnak. Disznóság, hogy nem karunk önként kimúlni, kézzel lábbal kapálódzunk a megfulladás ellen.
@zuulululu: "Nem csak a forumon kell hisztizni, el lehet jonni ide uraim"
Jó, majd nyomok egy lájkot! :D
@McKinney: "még hozzátenném, hogy ha netán elbaszod a tengelyszámot"
Már megbocsáss, de ez nagyon LOL! Hogy lehet elbaszni a tengelyszámot? Beírod, hogy 100 tengelyes a teherautód? Nem az van, hogy részegen nem szabad vezetni? :)))
Nyuszikak, aruljatok mar el, hogy miert szavaztatok ujra ezt a csurhet?
@ex-dr. vuk:

Mert 200 forinttal csökkent a rezsi havonta! Pár száz forintért eladták a lelküket ezek az idióták. Seggfej az összes.
@ex-dr. vuk: Azér bazmeg mert csak a birkák mentek el szavazni. Azt kéne megkérdezni, mi a francér nem mentek el a nyuszikák szavazni! Miért lehet a fidesznek még mindig 1/5-el 2/3-a?
Apropó! Te elmentél szavazni?
@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ja, és mielőtt 1000 féle indokot találnál ki miért NEM mentél el szavazni:
Szavazni nem azért kell elmenni mert van egy párt amelyikre szavaznál. Szavazni azért kell, hogy ne legyen 2/3-a a bűnözőknek, mint most például. Szóval ezt lqrtátok! Ti akik basztatok elmenni választani!
@nicktolvajmentesítő_kovi1970: igen, szavaztam. Annak ellenere, hogy igazabol mar kozom nincs ahhoz a szemetdombhoz - angliabol szavaztam. En megtettem, amit megtehettem.
Régóta mondom, hogy a magyar logika a rossz alapvetően.
Mert mit akar(na) a magyar? Kvázi alacsony adókat, amellett, hogy az állam az relatíve mégis gondoskodó, nagyvonalú legyen. na, ez az ami lehetetlenség.
Nem a lopás (az állami lopás) mértéke a baj. Lopni a magánszféra még többet lop el az államtól, mint az az állam emberei. A rengeteg kamu minimálbéres, a sok ÁFAcsaló stb, a trükkös könyvelésű vállalkozások, a zsebbe fizető munkáltatók. Sokkal többet.
A gond ott van, hogy a magya agy azt szeretné, hogy legyen magasabb a nyugdíj, legyen normális eü szolgáltatás, épkézláb tanári fizetések, stb. Ehhez pedig az államnak adóbevétel kell. Ezt az adóbevételt az átlagmagyar viszont sosem saját magától, hanem mindig valaki mástól szeretné beszedetni.
Hiába sápítozik itt mindenki a stadionokra költött 10-100 Mrd, az aprópénz.
a nagy pénz a nyugdíjak (évi 3000 mrd), a közszférai bérei és egyéb költségei. Ezeken kéne vágni meg a magánszférai adócsalókat megfingatni és akkor lehetne kiseeb az adóterhelés. A fenti tartalmú sápítozás üres libsi picsogás, seemi több.
@Guestenye: ja 200 ft-tal kevesebb a villany, a bankolas meg 1000-el tobb, a bevasarlas pedig soksokezerrel. Sajnos nagyon sokan megettek a propagandat.
@vivike22: ", hogy a munkaltato is eleg szepen fizet a dolgozoja utan!!!"- 4 Millió munkavállalónak a fele minimálbérre van bejelentve, a többit zsebbe kapja, még a nagyobb cégeknél is. Joggal háborodik fel az, aki 300 ezer forintot kap nettóban, és ugyan ennyit fizet járulék gyanánt. De utóbbiból van kevesebb.
@Kivlov:
"Nem a lopás (az állami lopás) mértéke a baj."

Nem? Van fogalmad rola, hogy mennyit lopnak el? Minden allami beruhazas 3-10x-ese a piaci araknak. Amit persze jozsibacsi majd megcsinal piaci arert, a tobbi pedig megy a zsebekbe. Itt ezermilliardokrol beszelunk.

Egy kisebb vallalkozas ha nem trukkozik, akkor tonkremegy. Ennyire egyszeru. Innen kezdd ujra a matekot.
@Kivlov: Bla-bla-bla! Ezt a sok ingyenélőt azért (is) tartjuk, hogy beszedesse az adókat. Tudod bazmeg, a NEM beszedett adót valahonnan pótolni kell!
De e helyett azt csinálják a választott megélhetési "politikusaink", hogy összejátszanak a NAV-al hogyan tudják a közpénzt ellopni? Nem tudom kisfácán, te ezen nem háborodsz fel?
Vagy egyszerűen nem érdekel mint a vargamisit, hogy kitiltották e a NAV elnökasszonyt a zusából? Nevetséges! Sírva röhögök az ilyeneken. Sajnos...
@paráznabillegető: Melyik oldalon ácsorog kend? A tolvajoknak és az adócsalóknak drukkol vagy csak kétértelműen teccik hűteni a táplálék bevitelére szolgáló üreget?
@Kivlov: Hogy lehet, hogy nem tévesztetted el ezt az oldalt, te mocsadék Orbán-troll? Eljöttél szerecsent mosdatni, te kis tolvaj komcsi?
@apanna: Na és miért van ez? Mert a megélhetési "politikus" banda cégecskéi is minimálbérre jelentik be az alkalmazottaikat és zsebbe fizetnek. Vagy még ezzel se bajlódnak mert megtehetik? A korrupt NAV ŐKET nem zargatja. Akkor a többiek miért ne tennék meg ha van rá lehetőségük? Mindig a fejétől bűzlik a hal, és szerintem se a fideszt se semelyik kormányt nem hatalmazta fel a "nép", hogy itt egy alapvetően csalásra épülő adórendszert működtessen és tertson fenn. Biztos nem, különben szerepelt volna a programjukban bazmeg!
@Kivlov: Tegyük hozzá, hogy ha tisztességesen adózik az ember, akkor 10 forintból jó ha 3 forint marad a zsebében. Épp az adócsalók miatt fizetünk lényegesen több járulékot, mint amennyi reális lenne. Minden második ember minimálbérre van bejelentve, még akkor is ha egyébként a járulékot ki tudná fizetni. Mintha nemzeti sport lenne az adócsalás. A másik probléma, hogy a többségnek a leggyakoribb szavai: nekem az jár, az államnak kötelessége.......
@Kivlov: "Lopni a magánszféra még többet lop el az államtól, mint az az állam emberei."

Hazudsz, te mocskos disznó! Nem te vagy véletlenül "vas zoli áfa-bubus", hablaty árpi jó haverja?
@Kivlov: jaj hagyjuk már ezt a kamudumát. Most is kiderült, hogy a legnagyobb kárt okozó áfacsalásokban benne van az állam az adóhatósággal együtt. Mondjuk az értelmes ember már régóta tudja hogy az állam gyakorlatilag egy szervezett bűnözői csoport.
Ordít a korrupció, és attól hogy leszólnak fentről a NAV-nak hogy állapítsák meg hogy minden rendben van az elvtársakkal, ezt senki sem hiszi el. Még a fidesz szavazók többsége is belenyugszik abba hogy szétlopják az országot, mindössze egy olyan tévképzetük van hogy "ezek kevesebbet lopnak mint a szocik", pedig ez nem igaz, az aktuális kormány mindig többet lop, mert onnan folytatja ahol az előző befejezte.

Azért kerüli el az átlagember az adófizetést, mert jól tudja hogy semmit nem fog kapni cserébe. Nem lesz nyugdíja, nem kap normális egészségügyi ellátást, nem kapnak a gyerekei normális képzést, és még biztonságban sem élhet. Ha nem fizeti be az adót, akkor legalább ki tudja fizetni a magán orvosi ellátást, félre tud tenni pénzt öregkorára.
De még így is iszonyatos mennyiségű adót fizet be, hiszen az áfát fizeti, a szolgáltatások, árába beépített adókat is, az üzemanyag vásárláskor is adót fizet, és a TB járulékot sem tudja elkerülni.
Egyébként a bolsevik kormány nem kapott felhatalmazást a hülye szavazóitól, hogy folyamatos sarcolást végezzen az uralkodása idején. Arra sem, hogy az emberei milliárdokat lopjanak és hogy fejlesszék a korrupciót vagy hogy üzleti érdekből bedöntsék a forintot.
Tetszettek volna választásokat nyerni, nem pedig hármat elveszteni, és akkor lehetne költeni a pénzt.
De jelenleg, mienk az ország, mienk a pénz, LEHET KUSSOLNI.
Amúgy meg, volt 60 évetek csalni, lopni, hazudni, tönkretenni az országot, ugyhogy mennyetek a kurvaanyátokba.
@paráznabillegető: Bunkó. Nézd a prolikat a való világban! Neked az a színvonalad baromarcú.
@NE pofázz mienk a kétharmad.: Te most miről beszélsz? Ebben az évben 3 választást nyertek azok akiknek volt 70 éve csalni lopni hazudni és tönkretenni az országot. Sőt gyakorlatilag 1948 csak ti nyertetek választást, különböző színekben és nevek alatt (MKP, MSZMP, MSZP, FIDESZ).
@avan: "Szerinted, ha békésen tüntetget az ember, abból mi lesz? Megmondom: semmi, megy mindenki haza,"

Igen, menjen az Átlaghülyemagyar haza, és várja meg, hogy a politikus majd magától megjavul. Hogy majd NAV Ildikó vele is megosztja majd a 2 milliárd forinots kenöpénzt. Meg Szargyártó a balatoni luxus birtokát. Meg Rogán Tóni a luxus lakása luxus tetökertjét. Meg Simics K. a 20 milliós koffer pénzeit.

24 évvel a rnedszerváltás után nincs tovább illúzió:
a 90%-nyi, Átlaghülyemagyarra mindig is lehet oligarcha kormányzást építeni!
a 90%-nyi Átlaghülyemagyarra lehet az EU konvergencia helyett a Szovjetunióhoz való visszatérést építeni!
a 90%-nyi Átlaghülyemagyarra lehet cseléd társadalmat építeni!
a 90%-nyi Átlaghülyemagyarra lehet azt építeni, hogy egymást nyírják ki, ne pedig a 100 milliárd forintos tételekben utazó közénztolvaj politikusokat!

FOLYTASSUK!
@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Na és miért van ez? Mert a megélhetési "politikus" banda cégecskéi is minimálbérre jelentik be az alkalmazottaikat és zsebbe fizetnek."-Marhaság amit írsz. Az állami szférában nincs csalás a bérekkel, nincs zsebbe fizetés. Az mindig a magánszektorban realizálódik.
@sanyix: "Most is kiderült, hogy a legnagyobb kárt okozó áfacsalásokban benne van az állam az adóhatósággal együtt"- Nem az állam, csupán, feltételezhető, hogy állami alkalmazott, esetleg NAV dolgozó.
@apanna: De b+ az állam van benne!!! Látványosan eltusolják a saját ügyeiket, látványosan szarnak a nyilvánvaló visszaélásek kiderítésére ...
@apanna: Az állami cég az állami, a fideszes politikus vagy azzal kapcsolatba hozható cég meg nem állami. Ééééértem? Kedves csökkent értelmi képességű Pannácska...
@apanna: Össze-vissza beszélsz, te szerencsétlen... Megesküdnél az anyád életére, hogy az adóhatóság és az állam nincs benne a csalásokban?

"Nem az állam, csupán, feltételezhető, hogy állami alkalmazott, esetleg NAV dolgozó. "

Na ja, nem a kútba szartál, hanem a kávájára.
Barom.
@vivike22: Na és ezért olyan gyalázatosak a magyar keresetek Európához képest.
"Az megvolt, hogy az alkoholra is jön a chipsadó? Persze mindez a világ legmagasabb ÁFÁján felül"

Kell a pénz a nyugdíjakra. Arra ment el a 3.000 milliárd is. Kivándorló és fogyó aktív népesség esetén pedig adót kell emelni, hogy a nyugdíjakat szinten lehessen tartani.
Jelenleg a keresetünk kb 60-70%-át viszik el a különböző adók, de ez még 80% feletti is lehet rövidesen.

Persze tudnak emellett lopni is, de az jóval kisebb tétel.
@Kivlov: Sok kicsi sokra megy. Sok kis stadion, köztérfelújítás, múzeumi negyed és egyéb presztizs-beruházás együtt már elég szép summa.
@apanna: ja végül is nem az egész állam van benne, hanem csak az állam felső körei a kormánnyt beleértve. Az átlag okmányirodai hivatalnok, vagy revizor valószínűleg nincs benne, csak az utasításokat követi hogy kit kell, és kit nem szabad vizsgálni.
"adóhivatal szervezi az adócsaló maffiát"
Ez igaz, a NAV egy legális bűnszervezet.

De, "évek óta a legkifacsartabb unortodox adókkal húz le"
azért nehogy már elkezdj a bankok miatt is siránkozni. Egy fokkal sem jobbak mint a NAV vagy a kormány.
az elvonasok emelesevel egyebkent is baj vaj. azert emelik az adot, azt hiszik, ha emelik az adot, akkor tobb bevetele lesz a kormanynak. ez pedig nyilvanvalo ostobasag. nezzuk:
- ha az elvonasok novekednek, a befizetENDO osszeg emelkedik.
- az adofizetesi fegyelem akkor a legmagasabb (100%), ha nincs ado.
- az adofizetesi fegyelem az ado emelkedesevel csokken. vagyis egy elmeleti 100%-os elvonasnal mar senki nem fizetne be az adot.
- az ado emelese egy darabig ertelemszeruen noveli az allam beveteleit.
- egy bizonyos szintu elvonas utan az adokbol szarmazo bevetelek mar csokkennek. (igaz, a laffer curve csucsat akar 70%-os elvonasig is kitoljak egyesek. ez valoszinuleg helyenkent mas es mas lehet.)
- a magas elvonasoknak lehetnek hosszutavu negativ gazdasagi kovetkezmenyei.
mekkora most az elvonasok merteke? www.nettober.com/index.php?p=berkalk20140101
plussz egyeb terhek, mint 27% afa...
sok sikert!
@Krisz11: nem a bankokat húzzák le az adókkal, hanem a "zembereket"...
@$pi$: Na most akkor rövid fejszámolással: válaszoljunk dollárban.. átlagosan kb 3000$ keresek havonta teljesen legálisan tisztán mindent befizetve.. ahhoz hogy ezt megkapjam a cégnek 6000$ kell kifizetni összesen (bruttó fizu + járulékok azaz 3000$ alapból az államnak megy). Majdnem mindent amit veszek 27%-os áfa terhel de van amiből még sokkal több megy az államnak pl benzin. azaz a fizetésemből valójában ~ 2100 $ tudok felhasználni és 3900$ az államhoz kerül.. Ezek után nekem van e jogom arra hogy elküldjem az összes hazug korrupt velejéig rohadt rabló cinikus állami politikust akinek az lenne a dolga hogy szolgálja a hazámat és ne élősködni akarjon rajtam hanem tegye rendesen a dolgát . Ha nem megy kereshetek máshol is munkát.. De ha csak tolvajok maradnak mit csináltok?
@Krisz11: A 3000 milliárdnak csak egy töredéke ment a nyugdíjkasszába, nem az egész.
@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Az állami cég az állami, a fideszes politikus vagy azzal kapcsolatba hozható cég meg nem állami. Ééééértem?"- ne add itt elő, hogy minden adócsaló, és minimálbért + zsebbe fizető vállalkozás fideszes. megkeseredett marha vagy, és roppant egyszerű, ha ezt nem vagy képes felfogni. Bár inkább gyanítom felfogod, csak nem akarsz róla tudomást venni, mert mindig egyszerűbb a másikban keresni a hibát, mint önmagadban.
@sanyix: " ja végül is nem az egész állam van benne,"- Te is benne vagy? Mert az állam mi vagyunk, mindannyian. Ugye, hogy nem csalsz adót, és jogkövető magatartást folytatsz. Mindig voltak ilyen trógerek, lesznek is. A baj inkább az, hogy a közember már csak akkor háborodik fel, ha ezt nagyban játsszák. kicsiben mindenki elnéző, sőt ebben az országban dicsőség adót csalni.
@NE pofázz mienk a kétharmad.: es most a fidesz lop csal hazudik es teszi tonkre az orszagot. Ja es mindemellett diktaturat epit (ez uj elem, 89 ota eddig nem volt).

Es most ez szerinted jo?

Megjegyzem a fidesz tele van volt MSZMP-sekkel meg KISZ-titkarokkal (maga viktorkaval az elen), szoval kicsit zavaros, hogy kik azok a "ti" meg a "mi" :D

Brody - Ezek ugyanazok!
Ez kurvajó lett!

Örkényesen tömör.

Odabasz.

Régóta érdekel, hogy hol vannak az értelmes fideszesek. De aztán rájöttem, hogy ezek már nem léteznek: ezeket gondolkodó, intelligens ember nem tudja vállalni.
Ez persze jó: aki utálja a fideszt, az a haverom..
@$pi$: Igen ,ellopja.Ettol hangos a vilagsajto,vagy nem vetted eszre kocsog fideszes?
@apanna: persze hogy elnézhető kicsiben, hiszen kicsiben azért csinálják, mert ha nem csinálnák akkor azt a pénzt nagyban lenyúlnák az "elvtársak" a kormányban... Ha többet fizetsz be, többet nyúlnak le, és még jobban felbátorodnak ezen, még többet fognak lenyúlni, még több adót vezetnek be, és még többet emelnek... ilyen egyszerű ez az egész. És ez addig így marad amíg rá nem ijeszt a nép a mutyimanókra, és nem kényszerít rájuk olyan törvényeket amivel elszámoltathatóvá válnak...

Én nem vagyok benne, nem tudnék milliárdokat lenyúlni az államkasszából úgy hogy közben a sajtótájékoztatón a pofájába vigyorgok az embereknek, és letagadom nyilvánvaló a mutyit. Ezért sem lettem politikus, na meg azért sem mert nem tudok benyalni senkinek, na és persze a szüleim sem voltak "A PÁRT" seggében mint ahogy a mai politikusok többségénél történt.
Én nem tartozom az államhoz sem. Én Magyarországon élek és szeretném ha semmi közöm nem lenne az államhoz de sajnos folyamatosan lehúz, és küldözgeti a kurva csekkjeit...

A minimálbért+zsebbe fizető vállalkozás nem fideszes. Ilyen trükkökre csak a kormánytól távol állóknak van szüksége.
A Fideszes/ adott esetben maszop-szadesz cégek nem csak egyszerűen nem fizetnek be valamit, hanem konkrétan kiveszik azt amit más fizetett be, pl kamutanulmányokkal, kamutanácsadásokkal, végkielégítésekkel, sokszoros árú szolgáltatásokkal, áron alul, üveggyöngyökért átvett állami tulajdonnal, vagy egyszerűen csak átutaltatják a saját bankszámlájukra, és a pénz útját nemzetbiztonsági okokból titkosítják.
@tintamin: szerintem erteles fideszesek kb 2010 vegeig leteztek, mert mar onnantol vallalhatatlan lett az egesz. Aki egy kicsit is tajekozott az latta, hogy mi tortenik, es atlatott a propagandan meg a demagogian es populizmuson.

Szoval ez a kategoria mar jo regen nem letezik.
@apanna: Jól látom, hogy terelgetni próbálsz? Ideje lenne színt vallanod: a kormányodat véded a korrupcióval és internet adóval együtt vagy csak fáj, hogy ezek lopnak és igyekszel kimosni őket?
@Pan Modry: "bevezetnek megint egy uj adonement"

Ne hazudj, mar megmagyaraztak, hogy ez nem uj ado, hanem csak a "regi" kiterjesztese, mert a kocsog adocsalo magyarok neten telefonalnak! Csak betomtek az adocsalasi lehetoseget ezzel.

"Erted? Kurvajoneked!" (Hofi)
Két harmad ? Te szerencsétlen a nyolcmillió egyszázezernek a kétmillió kétharmad ? Ezekhez képest a szocik kisdobosok voltak! A felcsuti volt KISZ tikár a volt vidéki haverjait felhozta pestre és és ki a pasa parkban ( gülü szemü volt KISZ titkár Rogán akiről város szerte beszèlik hogy a belvárosi beruházásokból jutott neki lukszus kakásra stb ) ki a romain lakik ( Mr 20% Kosa Lala " azért nem mondtam mert nem kérdezték hogy van) stb,stb! Ébresztô emberek
@apanna: "ne add itt elő, hogy minden adócsaló, és minimálbért + zsebbe fizető vállalkozás fideszes."
Ostoba hüpi! Ha már a szövegértelmezés se megy neked akkor azt hiszed veled fogok vesződni? Mellesleg lófaszt nem érted te, csak nem akarod érteni...
@sanyix: "A minimálbért+zsebbe fizető vállalkozás nem fideszes. Ilyen trükkökre csak a kormánytól távol állóknak van szüksége."- 4 millió adófizetőből több mint 2 millió zsebbe fizet, miközben vagy feketén, vagy minimálbérre jelenti be a munkavállalót. Ez nem politikai , ideológiai hovatartozástól függ. egyszerűen, vannak a becsületes emberek, meg az adócsalók. S tök mindegy, hogy kicsiben csinálja vagy nagyban, a csalás az csalás. Aki kicsiben megteszi, az nagyban is megfogja, ha módja adódik.
@alfacharlybravo: .. most azért nem irigylem a Fideszt meg a kormányt, de legalább próbálkoznak ötletelnek és a helyzethez képest egész jó eredménnyel," .........hat nem is kell irigyelni,ennyit meg senki nem lopott ennyi ido alatt mint ez a hazaarulo, korupt ,tetves fidesz banda,te agyhalott segnyalo
@Kivlov:,, Nem a lopás (az állami lopás) mértéke a baj. Lopni a magánszféra még többet lop el az államtól, mint az az állam emberei."....nem baj mert a mocskos fideszesek lopnak mi?Felted a koncot hazaarulo kocsog?A MAGANSZFERA NEM LOP,HANEM KEVESEBBET FIZET MINT AMIT KI AKR CSIKARNI TOLE A TOLVAJ fidesz,HOGY MEG TOBBET LOPHASSON
@apanna: szerinted ki állít elő nagyobb értéket? a részben zsebbe fizető adócsaló (aki adócsalás közben mondjuk felépít egy házat, amit el lehet adni) vagy az aktatologató köztisztviselő (akinek azért van tologatni valója, mert törvényileg kreáltak neki valamit (mondjuk 135. adónem ellenőrzése)) ás a fizetését többek között az adócsalók termelik ki.
@Jules Verne: úgy, úgy.
az ilyen hangforradamárokkal ílyen őszintén kell tárgyalni.
@$pi$: Apapfej, csak ebben a hónapban 2 millát fizettem adóként! Problem? Úgyhogy a demagóg szar szövegeddel jó lenne a parlamentben kábítanál inkább.
@apanna: mint mondtam, nagyban nincs szükség ilyen trükkökre, mert ott nem a befizetést kerülik el, hanem kivesznek a közösből azt amit más betett oda, tehát lopnak, vagy pedig az adóhatóság húny szemet a mutyik felett, nyilván felsőbb utasításra, vagy százalékra.
A szimpla átlagember adóelkerülése nem becsület kérdése, hiszen maga az állam sem becsületes(Ha az lenne, nem lennének ilyen botrányok, és nem működne ilyen szarul ennyi adóból), tehát gyakorlatilag az átlag adóelkerülő annyit tesz, hogy nem adja oda a tolvajnak/védelmi pénzért jövő maffiózónak (állam) a pénzét.
De nincs ebben újdonság, ez rákosi matyi hatalomátvetele óta így megy, és így is fog menni, amíg nem hajt végre a nép egy '56-hoz hasonló akciót.
Szerintem itt az idő, hogy tetszünk egy kis forradalmat csinálni! Kötél van, fa van, szavazzunk!
@eszim: A közszférában nem csak aktatologatók dolgoznak. Ez egy igen rossz sztereotípia.
" a részben zsebbe fizető adócsaló (aki adócsalás közben mondjuk felépít egy házat, amit el lehet adni)"- Nem érdekel mit tud eladni az elcsalt pénzből. mert eközben minimálbérért vagy feketén dolgoztatja az alkalmazottait, ő maga meg adócsaló. Az ilyenek miatt magasak az adóterhek, mert a tényleges adótartozásnak a töredékét fizetik a közösbe, miközben ugyan úgy visszakapnak támogatás formában mindent. Az ő gyereke is megkapja az oktatást, a bölcsődei ellátást, ha beteg az egészségügyi ellátást stb. Fel kéne fogni, hogy a befizetett adót osztja vissza az állam különböző formákban. A csalás, lopás akkor is az, ha egy sportszeletet emelsz el a boltban, vagy ha havonta több millió forinttal lenyúlod az államot. Szerinted miért ilyen magasak az adóterhek? A dolgozók egy része beledöglik a terhekbe, miközben mások 40-50 milliós házat húznak fel maguknak tisztességtelen pénzekből. és azoknak a legnagyobb a pofájuk, akik egyébként alig, vagy egyáltalán nem járulnak hozzá a közös terhekhez.
A hozzáálláson kellene változtatni, miszerint az egyénnek minden jár, de ő maga a legminimálisabb összeggel járul mindenhez hozzá, vagy azzal sem.
Egyébként szívesen meghívnálak egy heti munkámra, hogy képben legyél mit csinál egy közalkalmazott, aki nem aktákat tologat.
@apanna: mi minden jár az egyénnek? Mit ad az állam egy átlagos dolgozó embernek? Lófaszt a seggébe, csekkekkel. Minden másért használatarányosan kell fizetnie (amit persze szintén lefölöz a állam).

Ha senki sem fizetne semmi SZJA-t csak a 27%-os áfa maradna a jövedéki adókkal, illetékekkel, stb-vel, az is sok egy ilyen szar államnak, az is többszöröse annak amit visszaforgat.

De az adócsalás megakadályozására van egy igen egyszerű megoldás, kivezetni a jövedelemadót, és csak fogyasztás alapú adó lenne. De persze ezt nem akarják meglépni az elvtársak, mivel így már ordítana az hogy lopnak, hiszen nem lehetne bemesélni a buta és naív embereknek hogy azért tartunk itt mert a zemberek nem fizetik be az adót...
Nem is értem hogy működnek sokkal jobban olyan államok ahol töredék adók vannak...
A baszott anyádat "Éleselméjű Kedves Vezető"!
@apanna: .,, mert eközben minimálbérért vagy feketén dolgoztatja az alkalmazottait, ő maga meg adócsaló. Az ilyenek miatt magasak az adóterhek"............nem,repedt sarku ,azert magasak mert a hazaarulo , goreny,fideszbanda milliardokat lop .Szopas kozben gondolkodhatnal is.
@apanna: úgy látom nem érted a példát, a példa arról szólt, hogy ha valaki adót csal attól még értéket állít elő, sőt jellemzően többet mint rengetegen, akik állami apanázson lógnak. Természetesen ezzel nem vonom kétségbe mondjuk a tanárok szükségszerűségét, nem is rájuk gondoltam. (bár mondjuk a tanárt is lehet pl felesleges portfolió irogatásra kényszeríteni, akkor épp ő is aktatologató kategória)
De oké, képzeljük azt, hogy eltüntetjük az adócsalókat a rendszerből: páran lehet hogy be tudják fizetni az adókat, de főként csődbe mennek, kirúgják a dolgozókat, elmennek külföldre, stb.
Szóval, akkor miből lesz meg a te közalkalmazotti fizetésed?
@kavezacc: hej, te fotelforradalmár, felcsapnál hóhérnak?
szíved-pöcsöd puha hozzá, szájalsz csak.
lol.
hehe, nézegetem a 23-ai gyűlések képeit, megannyi viselt, középkorú-öreg arc... hol vannak a fiatalok?
KÜLFÖLDÖN!!! :D :D :D
ennyit a forradalomról meg a vonatkozó nedves álmokról...
En egy ideje kulfoldon elek, de ennek most nem ezert orulok, mert a fidesz van kormanyon, hanem mert Mo-n sok az ertelmetlen, szakkozeppel a hatamogott okoskodo suttyo, ahogy itt a blogokon is.

1. Az is egy kompetencia, h az ember ki tudja valasztani 2 rossz kozul a kevesbe rosszat. Van alternativa??? Mert nekem meg mindig kevesbe tunik szarnak a havi +700 huf (itt kinn tobbet fizetek egy szaros 13 mbites netert, mint otthon a digi 80 mbit + tv egyuttveve), mint gyurcsany, mesterhazi, bajnai barmelyik megmozdulasa. Valaki azzal jon, hogy mashol ingyenes a net..... Nakeremszepen, itt UK-ban meg baromi draga es meg szar lassu is. Szivesen fizetnem az otthoni arakat a kemeny 700 forintos recskaadoval egyutt. 1467-ben bevezettek a fustadot Magyarorszagon. Volt is pruszkoles, de kellett a love. Most is kell. Lehet mondani a demagog szoveget, h elvitte a stadionepites, de kell. Par eve hogy pruszkoltek a bankok, hogy kivonulnak... tessek, csak a citi lakossagi szolgaltatasa vonult ki es tegyuk hozza, ok nem csak Magyarorszagrol, hanem baromi sokbol.

2. USA kitiltas... van barki (a csupan szakkozepet vagy zskf-et vegzetteken kivul) aki komolyan gondolja, hogy USA-t erdekli a szaros magyar trafik-torveny???? Kanosszat jart az ellenzek, akit tudott megmozgatott. Orbant valasztasokon nem tudjak megbuktatni, igy marad kivulrol Brusszel, USA. Akiknek kapora is jon, hiszen nem nezik jo szemmel, hogy Magyarorszag azt a keveske megmaradt szaros kis eroforrasait nem az o kezukre jatssza ki, sot, inkabb kelet fele nyit. Es usa most kitilt :) korrupciora hivatkozva. Csodalkoztam is, hohy soros gyuribacsi meg nem szolalt meg, de termeszetesen mar az is megtortent. Gyurcsanyek ideje alatt semmi korrupcio nem volt szerencsere, igy akkor nem kellett kitiltani. Hagyo Miki es baratai vigan mennek az usaba, de most.... na most az usanak sikerult eszrevennie a mutyizast. Sasszemek. Nem am itthoni furkalodas miatt tortent neeeem.

Tehat, lehet menni tuntetni, de konyorgom, ki legyen helyettuk? Dopeman?
@apanna:

Igen arról kellene szólnia az adózásnak, hogy mindenki minden adót befizet. Csakhogy, ha egy állam arra épül fel, hogy adót csaljanak, akkor ez nem fog működni. Ha a mindenkori kormány olyan törvényeket hoz amelyekben mindig ott a kiskapu és a kiskapu környékén mindig tolonganak a jogászok, ügyvédek, strómanok, tolvajok, bűnözők, akkor nincs miről beszélni.
Tetszik érteni?
Az a gond, hogy az a vállalkozó aki nem nyalja egyik pártnak a s.ggét sem, miért nem fizet be mindent?
Igen lehet szidni. Csak nagyon nem megfontolt szidni, hogy miatta van mindez.
Ha kormány és a NAV tudja ezt, akkor miért nem tesz ellene?
Kinek kellene ezt ellenőrizni? A NAV-nak? Miért nem teszi? Miért nem bünteti?
Ja, hogy korrupt a komlett politikai elit, meg a NAV is. Kijelenthetjük, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal adócsalásba keveredett!
Hurrá!
@apanna:
És még valami:

Ezzel a botránnyal sikerült elérni azt, hogy én nem fogok sehol számlát kérni, ahol meg lehet azt máshogy is oldani.
Csakhogy tudd, most alapvetően megváltozott a hozzáállásom az áfához és az adózáshoz, a magam javára.
Én jól járok, más is jól jár, az állam pedig részemről le van sz.rva.

Továbbá polgári engedetlenségre szólítom fel a magyar állampolgárokat. Ne fizesstek adót a feneketlen zsákba.
@Törvény: úgy-úgy. Bár sajnos átlag földi halandóként az áfa fizetést, az üzemanyagokra rakott adókat, bankadót, telekomadót, és a net adót sem lehet elkerülni, na meg a TB fizetést sem :( szóval még így is túl sok megy abba a zsákba.
@Vidám dal: nem vagy túl tájékozott... a kitiltásnak köze nincs a trafiktörvényhez. De most komolyan ezt hogy sikerült összerakni? Nyilvánvaló hogy háttérhatalmi harc következménye a kitiltás, ezt egy 6 éves gyerek is észrevenné... De rohadul nem jobb az ha most az usa helyett putyin seggét nyalatja féregviktor.
Szivesen fizetnéd az itteni árakat? akkor gyere haza bazzeg, és fizessed a 70%+-os adókkal együtt. Tudod magyarországon sem digiből áll a világ, csak panelban. Én 11 ezret fizetek a kikúrt telekomnak 30 mbitért tv-ért és telefontért, és ez hamarosan 12 lesz a netadónak köszönhetően, pedig budapesten lakom...

Ez a +700 forint pedig már a sokadik +700 forint 2010 óta.
@Vidám dal: a korupciós vád engem is meglepett, mert semmi értelme. A Transparency International 2013-as összesítésében Kelet-Európában a korrupciós helyzet szempontjából nálunk lényegesen rosszabb helyzetű országok is vannak, sőt Olaszország lényegesen rosszabb helyzetben van: www.transparency.org/cpi2013/results
szerintem még a cigit lehetne egy pár száz forinttal drágítani dobozonként.
@zobod: Csak ott valószínűleg nem érintett az adóhivatal elnöke. Érzékeled a különbséget?
Azt mondtátok, ma forradalom lesz. Szétszeditek a belvárost.
@Vidám dal: "USA kitiltas... van barki (a csupan szakkozepet vagy zskf-et vegzetteken kivul) aki komolyan gondolja, hogy USA-t erdekli a szaros magyar trafik-torveny???"
- Te aztán rohadt tájékozott vagy. Inkább menj vissza wc-t takarítani!
@zobod:
Görögországról nem beszélve. Szaúd-Arábiában azonban nem pusztán korrupció van, hanem az emberi jogok brutális lábbal taposása. Aztán nem tiltanak ki senkit a szaúdi kormány tagjai közül. Sőt: ha 12 szaúdi állampolgár ledönti az ikertornyokat, akkor megtámadják Afganisztánt:)
@Tudományos libsizmus: Minek KISZ titkár elvtárs? A "bátor" vezéreid elhúztak mindenfelé a városból a nagy ünnepen. Tényleg! Mostanában sok oroszt faszt szopkocc. Mosdanak rendesen?

A szaudi példa gyenge volt, az egy iszlám ország és illik a szövetséges vallását tiszteletben tartani.
Vicc már ez az egész.
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Hülye ballib! annyit lopunk amennyit akarunk, kétharmadunk van. Az amcsik meg mehetnek a francba, tök mindegy hogy ellopjuk az étolaj áfáját, vagy túlszámlázzuk a szakértéseket.
A sok hülye paraszt megszavazott minket, azt csinálunk amit akarunk.
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Tálib. OK? Maradjunk ennyiben. Esetleg tálib KISZ titkár. Azt elfogadom. A náci KISZ titkár is rendben van. Világos, ugye? A sima KISZ titkár, azaz büdöskommunista (újbeszélül: büdösliberális) az te vagy kedves barátom. Ezt vésd az eszedbe.
@zobod: Azért a helyzet jobb mint Kádár alatt. A gyárban a KISZ gyűlésen beszéltük meg mit fabrikálunk bent, amit aztán hazaviszünk.
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Igen, KISZ titkár voltam. Elvállaltam, mert jól akartam feküdni a főnöknél, hogy előrébb jussak. És? Jelentettem is, az volt a KISZ titkár dolga. Most a Fideszhez húzok, mert úgy lehet érvényesülni. Én magamat képviselem. Elveim nincsenek.
@Tudományos Iibsizmus: Ja, ilyenekkel van tele a fidesz.
@Tudományos libsizmus: "Azt mondtátok, ma forradalom lesz. Szétszeditek a belvárost."
Muhhhaha! A birkák csak összegyűlnek, együtt bégetnek, aztán szépen hazamennek.
@KUHULIN:
'56-ban ilyenkor már ostromolták a rádiót és a Rákóczi úton húzták a libsik kedvencének szobrát. Na jó, ők még tökös legények voltak. Nem ezek a belvárosi elfajzott libsi korcsok:)
ugyibár mindenki emléxik a maszopos-szadeszes adórendszerre

ezért a szadesz már nincs, a maszop meg a nácik alá került

meg kéne lepődni?
@sanyix: "De az adócsalás megakadályozására van egy igen egyszerű megoldás, kivezetni a jövedelemadót, és csak fogyasztás alapú adó lenne."

Az ÁFA-t is elcsalják. Szóval a javaslatod a szarnak egy pofonnal egyenértékű.
Az adócsalást úgy lehetne megszüntetni, hogy a készpénzforgalmat kellene megszüntetni. A XXI. században ez már nem egy elképzelhetetlen dolog. De pont ezért nem fogják. Akkor nem lehetne lopni. A magyar adórendszer pedig az adócsalásra épül. Azoknak az adócsalására akik közel vannak a mindenkori politikai hatalomhoz.
Addig amíg ez egy a fejétől, a kormánytól kezdve velejéig korrupt ország, az ecceri állampolgártól sem várható el a közteherviseléshez való lojalitás. De ezt az ilyen köztisztviselő pannácskák nem érthetik meg...
@martineden: ".nem,repedt sarku ,azert magasak mert a hazaarulo , goreny,fideszbanda milliardokat lop .Szopas kozben gondolkodhatnal is." Remélem nem te tükrözöd az ellenzéki szavazók intelligenciáját.
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Várjál már. Csak most olvasom végig a hányásodat: " az egy iszlám ország és illik a szövetséges vallását tiszteletben tartani."

Viccelsz, ugye? Vallást tiszteletben tartani. Mondja ezt pont egy fanatikus (természetesen azt az egyet, tudjátok, melyiket leszámítva) vallásgyűlölő libsi. Elmehetsz a buzi apádba kisfiam. Ekkora pofátlanság azért már költői túlzás.
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Olaszországban maffia kapcsolatokkal bíró elnök is volt, Andreotti, akit sosem tiltottak ki az USA-ból. Úgyhogy nem, nem érzem a különbséget.

A lényeg egyébként is az, hogy a nyugati világban megbízhatónak és függetlennek tartott TI szerint Olaszországban, Görögországban, illetve több kelet-európai EU tagállamban is erősebb a korrupció, mint nálunk. Hazugság maffiaállamról (balfasz Magyar Bálint), vagy rendszer szintű korrupcióról (mai lengyel sajtó) beszélni, úgy tenni, mintha itt kirívóan rossz lenne a helyzet.
@Törvény: "Igen arról kellene szólnia az adózásnak, hogy mindenki minden adót befizet. Csakhogy, ha egy állam arra épül fel, hogy adót csaljanak, akkor ez nem fog működni." Már a kilencvenes évek legelején, amikor ehhez képest minimálisabb adóterhek voltak, akkor mentek a nagy számlagyárak, az egymástól vásárolt áfás számlák, a fekete kereskedelem is. ha még vissza megyünk a szocializmusba, mindenki hazavitt mindent ami mozdítható volt... Egy egész generációnak, azok gyerekeinek a zsigereiben van a csalás. Ezt felesleges a politikusainkra kivetíteni. Szemléletmódváltásra van szükség, nem kell ehhez sem liberális, sem bal, vagy jobboldalinak lenni.
@zobod: @Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Agyan már, ha maffiaállam van akkor az USA bünpártoló mert nem ad ki bizonyitékokat(mert nincs)

a helyzet egyértelmü: az amerikai cégek megpróbálták megkenni a NAVot, hogy kinyírja a konkurenciájukat, ami nem jött be, ezért tiltották ki a NAVosokat - erre pont annyi bizonyíték van mint az ellenkezőjére

a háborús bünös obamát pedig ki kell tiltani európából kémkedés miatt
@polgári kór:
Háborús bűnösöket bíróság elé szoktak állítani az amcsik. Ezért nem kitiltani kell a béke(!) Nobel díjast, hanem nemzetközi bíróság elé állítani. Miután ők maguk vették be a szovjet köztörvényes bűnözőket a nürnbergi ítélőszékbe maguk mellé, javaslom, hogy a Bush és Obama ügyét tárgyaló nemzetközi bíróságba ne csak orosz ügyészeket, hanem az Al-Kaida képviselőit is hívják meg. Ez így igazságos. A német háborús bűnösök felett is az esküdt ellenségeik ítélkeztek.
@apanna: A kilencvenes évek elején 60% os felső adókulcs is előfordult. Később ezt csökkentették de még 2000ben is 40% volt. Véleményem szerint akkor alapozták meg az emberek rossz adófizetési morálját. Nincs az a hülye aki azért dolgozna véres verejtékkel hogy a megkeresett 100 forintból a nagyobbik felét bedobja a közösbe.
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ti rohadt ballibek nem tartjátok tiszteletben a vallást. Kádár alatt is inkább tiszteletben tartották, minket a főnök Hanukakor még korábban haza is engedett.
@Tudományos libsizmus: És az Obamát elítélő bíróságba feltétlenül neves államférfiak is kellenek, mint dr. Orbán Viktor, aki ráadásul jogász és egy a széles világnak példaadó Alaptörvényt is alkotott.
Amellyel valószínüleg bevonult a jog történelmébe.
@apanna:

Szemléletváltás az kéne. Csak amikor a NAV előjön a listákkal, hogy melyik cég melyik magánszemély mennyivel tartozik, azt követően nem történik semmi. Miért?
Minden évben szinte ugyanazok a nevek kerülnek elő. Plusz a cégtemetők, Tatabánya, Nagykanizsa, stb.
Jól tudom, hogy a NAV-nak kellene nem csak felderíteni, hanem behajtani is? Miért nem teszi? Én nem gátolom benne.

Írod, hogy:
"Ezt felesleges a politikusainkra kivetíteni. "

Igenis ki kell sőt, kötelező kivetíteni, mert a NAV az egy közintézmény és mint ilyen a mindenkori kormány alá tartozik.
Ha szerinted az emberek a hibásak, akkor miért nem kéri számon a NAV az embereket és miért nem kéri számon a mindenkori kormány a NAV-ot?
A szemléletváltás nem csak azt jelenti ám, hogy fizesd be az összes adót, azt a tíz fajtát is amit holnap megemelek, meg azt a húszat is amit majd az elkövetkezendő fél évben találok ki és mindezt úgy, hogy álcázom azaz szolgáltatókra vetem ki, akik ugyebár áthárítják a számlájukban az adó mértékét. Aztán kihúzva veri a mellét a kib.szott politikus, hogy a zembereket ő nem adóztatta meg, de nem ám.
A jó k.rva anyját a politikusnak.
@csepke: 'Nincs az a hülye aki azért dolgozna véres verejtékkel hogy a megkeresett 100 forintból a nagyobbik felét bedobja a közösbe.'

sajna a döntő többség ma is több mint 60%-ot adózik(szja+áfa+illetékek+jövedék). ez alól csak vállalkozóként lehet kibújni tv-esen, vagy az aktív passzív arány további javításával
Arról nem is szólva, hogy majd amikor az egész világ a magyar gazdasági csodát másolja, nem csak a jog történetében lesz kiemelt szerepe.
@Tudományos Iibsizmus:
Ne nekem írj, hülyegyerek. Ekkora idióta vagy, bazdmeg?
@polgári kór: na ja, csak akkor az szja volt csak ennyi, és arra jöttek úgyanúgy ezek
@Törvény: Mit vársz amikor egy cégtemetős ügyvéd miniszter lehet a kormányban? Akkor a NAV elnök miért ne hunyhatna szemet pár milliárdos adó csalás felett?
Mi nekünk az üzletben csak a szombat a szent, hogy akkor tilos. A többi érdektelen.
@Tudományos Iibsizmus:
Ha nem haragszol a kérdésért. Téged fizetnek azért, hogy lenyúld mások nickjeit? Azért kérdezem, mert a második nickemet nyúlod le. A korábbi nickem okáb beszartam a röhögéstől. Ugyanis a nyáron egyáltalán nem jöttem fel kb. két hónapig. Majd úgy voltam vele, hogy jó, komentelek egy kicsit. 5 perc múlva a nyakamon voltál. Azt hittem, beszarok. Kérlek, ne haragudj meg a feltételezésért, de ezek szerint egész álló nap a blogokat pásztázod, majd egyből ugrasz, ha kell. Ki fizet téged ezért? Elárulnád?
@Tudományos libsizmus: Már magammal beszélgetek. :-(( Ma este már nem iszom többet.
Azért ez valahol a nagyság jele, lássuk be:)
@Tudományos libsizmus: Neked megártott a sok tudományos szocializmus. Jól elvagy magaddal?
A kurt úrfi lesz a nikk tolvaj.
@Tudományos Iibsizmus:
Ha megfogadsz egy tanácsot szerény személyemtől.
Ne cigányozz/zsidózz/buzizz. A nevemben írt hozzászólásaid rendszerint ilyen tartalmúak. Igen gyökér gondolkodásmódra vall ezzel provokálni. Hiszen nyilván erre szól a megbízásod. Légy inkább szellemes. A humor az rendszerint védhetetlen. A gyökérség ellenben téged árul el. Hogy mekkora balfasz vagy:)
@polgári kór:
Sejtem... Mindazonáltal az is lenyúlt nick.
@Tudományos libsizmus: Mondjuk nem értem egy KISZ titkár nickjét mi értelme van ellopni, elég égő a KISZ titkárság önmagában.
@high up!: Oké, a magyarok 90 %-a hülye, és te mélységesen lenézed őket (minket), na und ? Te konkrétan mit teszel az épülő autokrácia megállításáért? Hörögsz, és pörögsz a hátadon, mint a mérgezett bogár (teljesen jogosan, és alapból), de jobb ötleted, tanácsod nincs (nem a te hibád). Bocs', de akkor inkább megyek a gyerekem után 2000 km-re csicskázni, 3*-or annyiért, mint itthon mérnöki munkát végezni. Semmi alternatíva nincs (ez végképp nem a te hibád), az a semminél is kevesebb, hogy az ún. baloldal kicsit kevesebbet akar lopni, és nem mászik be a hálószobánkba (mint erre Szókrátész is rávilágított, ez lófasz, de nem választás). Persze, hogy hülyék vagyunk, de ahogy Józsi anyukája is megmondta, a Legényanyában, ezzel megtanultunk együtt élni, de a vezetőink marhaságát már nem tudjuk kitermelni. Megértem az indulatodat, de mi átlag prolik nem gonoszságból és hülyeségből ignoráljuk a politikát, csak egyszerűen nincs választásunk.
@NE pofázz mienk a kétharmad.: Tisztelt Fidesz szavazók!
Emlékeztetnélek benneteket már most a következő szavazások előtt, kedvenc pártotok jótetteire!!
o magán nyugdíj megtakarítások lenyúlása
o trafik „mutyi”
o adójóváírás megszüntetése
o bírósági díjak emelése
o közművezeték adó
o elektronikus útdíj bevezetése
o béren kívüli juttatások jelentős csökkentése
o munkavállalói járulékok drasztikus emelése
o 37 000 fő elbocsájtása a közszférából
o illetékemelések
o kötelező kamarai tagság
o baleseti adók bevezetése
o egészségügyi járulék emelése
o felsőoktatási támogatások nagymértékű csökkentése
o tandíj bevezetése
o munkanélküli segély időtartamának 2/3-os csökkentése -érdekes a 2/3!!
o EVA emelése 30%ról,37%ra
o Áfa emelés 25%-ról, 27%-ra
o chipadó bevezetése
o szeszes ital és a dohányáru jövedéki adójának emelése
o asztmás gyerekek családi pótlékának megvonása
o mozgássérültek támogatásának csökkentése
o közmunkások fizetésének csökkentése
o nyugdíjasok utazási kedvezményének megszabdalása
o betéti kamatok utáni 6%-os adó
o telekommunikációs adó
o kötelező pénztárgép csere
o banki tranzakciós adó bevezetése,majd rövid időn belüli emelése
o csekkadó
o szociális hozzájárulási adó bevezetése
o táppénz csökkentése
o Bio etanol jövedéki adójának 75%-os!! emelése
o autógáz jövedéki adójának 100%os emelése!!
o üzemanyagok jövedéki adójának emelése
o szeszesitalok és dohányáruk jövedéki adójának emelése
És ezek a lépések mind összetevői a REZSICSÖKKENTÉSNEK, amit szépen megszopunk!!
@Vidám dal: Egy nagy büdös szart vagy te kint angliában buzikám! :)
És még az is lehet, hogy neked is csak közeped van trollocska
@apanna: Egy fenét nem az állam, eleve a törvényeket úgy hozzák*, hogy legyen fél tucat kiskapu, kerülési lehetőség, az Étolajsejkek cikk alapján a 27%-os áfa és az, hogy élelmiszerre is ez a kulcs van, csak azért és csakis azért született meg, hogy egyesek a semmiből milliárdokat generálhassanak áfa csalással. Emlékszel az iskola busz törvényre? Mivel nem volt pénz rendes iskolabuszokra, de ők is tudták, de egy baleset miatt el kellett simítani a kedélyeket, úgy írták meg a törvényt, hogy ha NEM iskolabusznak hívják, akkor jó lesz oda a szutyok széteső sz*r jármű is és pont. Volt egy törvény, ami semmit nem változtatott, de lehetett mutogatni, hogy "megoldottuk".

*Persze ez összes eddigi kormányra igaz volt.
@Törvény: "Ha szerinted az emberek a hibásak, akkor miért nem kéri számon a NAV az embereket és miért nem kéri számon a mindenkori kormány a NAV-ot? "- Az adófizetők 90% elcsal bizonyos adókat. Ha a NAV ezt mind megvizsgálná,( mert a vállalkozások, ebben minden gazdasági szereplő benne van, ), becsukathatná a cégek 90% át. A NAV vezetői vagy 20 éve azt mondják, hogy a törvényhozásnak kellene az adókat optimalizálni, és végre rendet tenni. Erre még egy kormány sem volt képes.
"A szemléletváltás nem csak azt jelenti ám, hogy fizesd be az összes adót, "- Minél nagyobb a korrupció, annál nagyobb és több adót vetnek ki, értelemszerűen. Mindenkinek számlát kellene kérnie, és adnia. Utána lehetne tüntetni, az adók mérséklése miatt, jogosan. egyébként is beledöglünk a sok fizetnivalóba.
@paráznabillegető:
Azt gondolod, hogy jól meg vagy fizetve a trollkodásodért?
@kavezacc: ugye hogy nem???
én is ezt böfögöm mindég, de csak nem adnak semmit... illetve van mégis valami.
lófasz tormával.
a kedvenced.