2013.03.15. 23:39 too damn pretty to die

Ha az egész ország katasztrófahelyzettel foglalkozik, menetrend szerint kovácsolják kedvenceink a politikai tőkét. Suttyósághatározó. 

Forrás: Facebook

Kivel mással is lehetne kezdeni, mint Orbán 'bölcsvezér' Viktorral, aki beült pár fotóra a Teve utcába. Jól látható, ahogy precízen tollat tart különféle papírok felett, elményülten koncentrálva a keményen dolgozom arckifejezés megtartására. 

Fotó: MTI

Pintér 'most már tényleg ki kéne vágni ezt a fontoskodó barmot' Sándor terepjáróval furikáztatja magát körbe az országban, bele-beletrollkodva az aktuálisan meglátogatott autópályaszakaszon dolgozók munkájába, néha valami kreténséget lenyilatkozva a sajtónak. 

Gyurcsány 'még mindig nem vágtam le hogy mindenki leszar' Ferenc posztolt valami videóüzenetet, amit nincs az az Isten, hogy megnézzek, de aki szeretné kínozni magát, annak itt van. Azt írja vigyáznia kéne ránk a kormánynak - én addig örülök, amíg nem vigyáznak rám. 

Hasonlóan kiszámítható kormányfikázós kontentet szállított a többi ellenzéki megmondó is, így nem érdemelnek kiemelést.

A sort Szanyi 'A Változásért' Tibor törte meg még napközben, parasztozott egyet, hogy a traktorosok csak tüntetni jönnek le a földekről, beszólt a zindexnek is, hogy megint őt bántják, de aztán visszament magyarázni a bizonyítványt a trolloknak. Jár neki a napi suttyókevert. 

A bejegyzés trackback címe:

https://apuokolbeszoruloarca.blog.hu/api/trackback/id/tr225137141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi nemzeti együttműködés 2013.03.16. 22:19:57

Nem tartom különösebben vallásos embernek magam, de ha mégis létezik a nagybetűs Sors (vagy nevezzük bárhogyan), akkor igencsak vicces kedvében volt "márczius idusán". Az előre beharangozott tüntetéscunami és az előző napi Szaniszló-kitüntetés helyett ...

Trackback: Beintett a belügyminiszternek a Telenor 2013.03.16. 15:49:04

Pintér Sándor őrjöng. A Telenor nem továbbította a Belügyminisztérium katasztrófás (katasztrofális?) SMS-ét az ügyfeleinek. Telenor ügyfél vagyok, és ezzel a cég szerzett nálam egy piros pontot. Arról lehet szó ugyanis - mármint az én értelmezésemben ...

Trackback: Orbán Viktor közben zabált 2013.03.16. 15:43:15

Amerikai filmekben országos katasztrófahelyzet idején az elnök a központból irányítja a mentést és meghalni sincs ideje, nem hogy díszvacsorára. A magyar valóság ettől annyiban különbözik, hogy miközben települések tucatjai voltak második napja elzárv...

Trackback: A nép érdekében működő közszolgáltatásokat 2013.03.16. 15:19:31

Vészhelyzet esetén már rájöhettünk hogy nem állunk a helyzet magaslatán. Bármikor jöhet egy meteor, egy hóvihar, napvihar, akármi de viszont már az is vészhelyzet lehet hogyha már a villanyszámlát sem tudom kifizetni. Mégis a sok vészhelyzetre még nem ...

Trackback: Hóhelyzet: a nagy kommunikációs elterelő hadművelet 2013.03.16. 15:10:45

Dilettáns és inkompetens az Orbán-kormány, de azért nem ennyire. Szerintem másról szólt az ünnepi hóbotrány. A hosszú hétvégét Bajorországban terveztük tölteni, a nemzeti ünnep ugyanis sajnos már évtizedek óta semmi vonzóval nem kecsegtet. Utoljára a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azért nem szép dolog tőled, hogy így lesajnálod a pártfőtitkárunkat, amikor ő halált megvető bátorsággal hazarepült és azonnal a munka sűrűjébe vetette magát, személyesen megtervezve a menekítési stratégiát, ami egyébként akkor már közel egy napja folyamatban volt. Persze előtte még vállon veregette a ritkuló, bár szép, olajszőke hajú Pintért elvtársat, hogy "szép munka volt Sanyikám, csak így tovább!" Gyurcsány meg ahelyett, hogy videoüzeneteket küldözgetne, foghatta volna a kiherélt pártját és kimehetett volna segíteni a sok egyenruhásnak és civilnek, akik viszont tényleg megérdemlik a tiszteletet, hálát és megbecsülést.
@Gloyva: Gyurcsány talán az első volt, aki lemondta a tizenötödikei rendezvényt a rossz időre tekintettel. Lehet nem szeretni, vagy akár utálni is, de mintha józanabbul gondolkodna mint sok hivatalból bölcs. (Azon sem lepődnék meg, ha már valahol lapátolna, szokott efféléket tenni, ha PR-ból, akkor PR-ból, de lehet egyszerűbb oka is)
Már várom az "Orbán Viktor szülést vezet le", illetve "Orbán Viktor tüdőtranszplantációt végez a hóban rekedt mentőautóban" című képeket...
Ki is mondta anno, hogy: Igen el lehet innen menni! (Külföldre.)?
@vega2:
Mi a különbség OV és GY között?

GYF
El LEHET menni....

OV
El KELL menni...
Ne bántsátok má' szegény Sanyi bácsit. Nekem is küldött egy sms-t 15.-én este 7 órakor, hogy üljek át egy másik autóba. Csak az vót a baj hogy otthon nem vót még egy kocsi. Köszönöm Sanyi Bácsi az oda figyelést:)))))
Ilyen az a mikor a celeb és a politikus összeadódik.
A prosztó magamutogatás és a mértéktelen butaság.
Biztos hogy lesz majd fidesz panoptikum, és ezeket az ökröket megörökíthetjük majd viaszba öntve. Könnyesen emlékszünk vissza a régi szép időkre, mert az utánuk következők ezt csak továbbfejlesztendő alapnak tekintik.
Azdeszép: Háttérben az Időkép széltérképe fut....nem a metponthu....
:)

Istenem, ha kicsit nagyobb gázt adnának indulásnál véletlenül annak a BMP-nek.
@molcsika: "este 7 órakor"

én fél tízkor kaptam meg ...
:)
"Gyurcsány 'még mindig nem vágtam le hogy mindenki leszar' Ferenc"

Akkor mi a faszért teszed ide a videoüzijét?

"én addig örülök, amíg nem vigyáznak rám"

Talán azért rühelled Fletót mert lelkesedtél amikor a "Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az augusztus 20-i tömegszerencsétlenség okainak kivizsgálására - mondta a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Budapesten".

A tükör a tárgy amit keresel.
Valahogy úgy kezdődik ebben a percben - 2013.05.16.20:07 - az Index főoldalán legfelül a hóhelyzet összefoglalója, hogy sem az autósok ,sem a hatóságok nem vették komolyan, hogy ami Nyugat-Európában tombolt ítéletidő, az nálunk is tombolni fog.
És itt az igazság.
Sem állambá, és sem az a sok-.sok magát felnőttnek tartó ember nem fogta fel, hogy mi érkezik ide.
Magyarul: nemcsak az állam szerepelt le hanem azok is, akik felelőtlenül elindultak világgá, hétköznapi indokokkal egy nem hétköznapi helyzetben.
Ez a kettő együtt megsokszorozta a bajt.
Jó lenne, ha azért magukba néznének azok is, akik le se szarták az egy hete ugató meteorológusokat, akik éjjel-nappal fent vannak a neten, jobbára a faszbúkon, de meg nem néznének egy rendes előrejelzést és netán értelmeznék azt, ha már egyszer hosszabb útra készülnek.

Ettől még persze igaz, hogy a hatóságok elkéstek,jócskán, de nemcsak ők kellettek az előadáshoz....
@Baldrick68: te kevered a dolgokat! Gyurcsány közölte, hogy akinek nem tetszik a rendszer, az mehet, ha akar. Orbánék meg azt mondták, ha tanulni akarsz, akkor többé nem hagyhatod el az országot. Jó, ebben van részemről egy kevés túlzás, de az a bizonyos röghöz kötés, az nagyon durva.
@Gáborom:
Én néztem a híreket és bizony a hóban ragadtak jelentős része külföldi volt, aki átutazott az országon. Ők nem részei a NER-nek, ezért fogalmuk se volt, hogy valaki arra gondolt valahol, hogy lehet, hogy esni fog a hó valahol. A kamionok vitték az árut keresztül az országon vagy hozták a teszkóba az olcsó német sört, hadd legyen mit inni a parasztnak. Sajnos sok idióta a magyar sofőrököt szidja, hogy minek indultak el. Mintha egy szigeten élnénk és nem Európa közepén. Itt csak magyarok lehetnek az utakon?
A jó megoldás az lett volna, hogy 14-én reggel lezárni az országhatárokat, minden település határát és várni, hogy hol fog esni a hó.
ez a magyar norad? bjútiful
@Gáborom: Akik az egy hete ugató meteurulógusokat leszarta az pont a hatóság! Volt megelőzés? Kamion leállitás? Bemondta a jereváni rádió az utlezárásokat? Mentek ugye a hokotrók ezerrel? Mert sok mindent lehetett látni, csak abból keveset. Rezsicsökkentésre hivatkoznak az utkezelők???? Péntek délelőttig alig történt valami érdemleges az M1-es pályán! Ilyen időben épeszű ember nem indul el, csak akinek nagyon kell. A baj nem Bivalybasznád és Alsócsülökrecsöge között keletkezett, hanem az első számú autópályán, több ezer autóval!
És MÉG MINDI NINCS RENDBEN AZ Ml ! Vakondok ur guines rekordja? Talán gratuláljunk hozzá??
@vega2: És mi volt a teljes mondat? És milyen hangsúllyal? Lehet tolni a süket FIDESZ-es dumát...

Csak nem érdemes.
A 2006-os Gyurcsány megszorító csomag után az Érdekegyeztető Tanácsban a munkaadók felvetették, hogy a megszorítások esetén akár el is mehetnek innen, napéldául Szlovákiába, mert ott kevesebb adót kell fizetni. Erre a fenyegetésre reagált Gyurcsány:

„Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”
Orbán később elvitt egy párt a kamionjához, Pintérrel az anyósülésen, egy épp bekapcsolt hd kamerával : )

hvg.hu/itthon/20130316_Orban_kamionos_part_segitett_ki_az_M1en#rss
@már foglalt: Uhh. Ez már a mélypont. Ez az elveszett kislány kategória.
@vega2: "Ki is mondta anno, hogy: Igen el lehet innen menni! (Külföldre.)?"

Először Kónya Imre, (akkori) belügyminsizter, valamikor a 90-es évek elején.

Miért?

bio
@bioLarzen: de Gyurcsány volt, akivel kapcsolatban ennek komolyabb visszhangja lett. ;) Szerintem ez még mindig jobb, mint az az Észak Koreára emlékeztető módszer, ahogy itt akarják tartani a diplomásokat. És még hazudnak is, ha hihetünk a Helyi Téma című lapnak. Tegnap került a kezembe egy régebbi szám, abban olvastam, hogy Viktorék szerint Norvégiában nincs orvosképzés, mert nem tudják megfizetni az orvosaikat. Erre a lap egyik szerzője kapásból felsorolt három orvosi egyetemet, Norvégiából.
Pintérsanyával már nagyon tele van a hótaposóm. Ahogy már másutt is írtam, Pintérsanyát mindenesetre egy tisztességes polgári demokráciában (ideértve a böcsületesen következetes diktatúrákat is) élő adásban baszták volna pofán egy teszkós hólapáttal. Ennek a figurának még egyetlen árva szerethető, emberi (szakmaiságot inkább nem emlegetnék, azt a tisztességes autószereléssel temették el nagyjából, közös sírba) megnyilvánulása nem volt. Kiküldet egy I love belügyes reklámspamet Ulánbátortól Új-Zélandig, majd befenyíti az ehhez nem asszisztáló, és egyébként a hálózata életben tartásáért hétvégi műszakban küszködő, amúgy szarráadóztatott szolgáltatót, élő adásban lekúrja azokat, akiknek volt pofája fegyelmezetlenül a hóban ragadni, majd megveregeti a vállát TEK/katasztrófavédelem ikertornyainak, akiknek akkor már két napja könyörögtek térdenállva a csonttá fagyott tűzoltók, hogy ugyan hadd vágják már azt a szájbakúrt korlátot, ezt követően pedig fényképezkedett egyet török széldzsekiben és félcipőben a 48 órája álló kamionsor mellett.
@proxy user: Az "el lehet menni"-ben az a poén, hogy Gyurcsány ezt nem az embereknek mondta, hanem a munkáltatóknak az OÉT ülésen, hogy ha nem tetszik a munkabérre rakódó terhek mértéke, akkor el lehet menni, de nekünk fizetni kell valamiből a nyugdíjakat. Igazából ez is faszság, de figyelembe véve, hogy Orbán naponta üzen hasonlókat a gazdaság különböző szektorainak, elég vicces folyton ezzel jönni jobbról. Persze aki nem bír leakadni erről, annak fogalma nincs, mit mondott Gyurcsány és nem is érdekli, csak nyomja a hülyeséget.
@Gera: ezt például én sem tudtam, ennyire nem érdekelt a napi politika. Én úgy tudtam, hogy mindenkinek szólt, de lehet, hogy csak azért, mert a fórumokon olvastam. Sajnos ez elég jellemző a ... Nem is tudom, van még értelme jobb- és baloldalról beszélni? Szóval elég jellemző a fidesz holdudvarra és a jobbik szimpatizánsaira. Hazudnak egy ordasat és elterjesztik, mintha valóban ezt mondta volna a nekik nem tetsző politikus.
Említhetném Gyurcsány őszödi beszédét, amit a hivatalos fidesz média forgatott ki, nem csak a szemellenzős híveik, de ide tartozik Bajnai és a libák esete is, meg a "szemkilövetés" és sorolhatnám.
Egyre inkább meggyőződésem, hogy a két említett csoport tagjai közt kizárólag buta, valamint aljas, rosszindulatú egyének fordulnak elő. A persze a butaság nem zárja ki, hogy rosszindulatú ÉS aljas legyen egy részük.
@proxy user: "de Gyurcsány volt, akivel kapcsolatban ennek komolyabb visszhangja lett. ;)"

Nem tudom, mennyire vagy fiatal (és ezt most kimondottan nem fikázásnak szánom, hanem szó szerint), lehet, hogy nem emlékezhetsz arra, hogy ennek már Kónya esetében is meglehetős visszhangja volt.

Az más kérdés, hogy ma úgy tűnik, hogy Gyurcsányé a "dicsőség".

bio
@bioLarzen: ha minden igaz, közel egy tízessel vagyok idősebb nálad. ;) Csak sohasem foglalkoztam igazán a politikával, maximum ha fórumokon beledumáltam ebbe-abba.
@bioLarzen: bocs, a korodra vonatkozó megjegyzést tekintsd tárgytalannak! Valakivel összetéveszthettelek, mert azokon az oldalakon, ahonnan ismerni véltelek, semmi nyomod.
@proxy user: Ezt könnyen ellenőrizhetjük: én 42 vagyok :)

(Amúgy semmi gond - nem mondtál/írtál semmit, ami miatt elnézést kéne kérned, sem a tartalom, sem a forma miatt. Ritkaság a polblogokon...)

bio
@bioLarzen:
Ezek szerint mindössze négy év előnyöd van. Vénülünk, de nagyon. :(
(vigasztaljon a tudat, részemről is ritkaság! Ezt a nicket véletlenül kezdtem használni, egészen másra szántam. ;) )
@proxy user: Én sem a polblogokon legelek egész nap - sőt, igyexem minél kevesebbet, mert azért ami a kommentekben általában megy...

bio
süti beállítások módosítása