2012.11.16. 21:01 too damn pretty to die

Together we can, together we will

Nemrég a 4K! bejelentette, hogy köszi, nem áll be Bajnai vadiúj "választói szövetségébe". Sokan eleve csak eddig jutottak a történetben, leszállt a vörös köd és csatába indultak a nagybetűs demokráciáért a végtelen kommentmezőkre. Mert tudniillik, akit Gordon tekintete nem igéz meg, az egy aljas antidemokrata fidesz-bérenc, és mit képzelnek ezek, eltűnnek a süllyesztőben, és jaj, a demokrácia.

A demokrácia, tanultuk az oviban is, az olyan, hogy vannak emberek, akik, mivel, különféle perverz indíttatásaik és értékrendekjeik miatt, szeretnének változtatni egy adott népképviseleti egység (esetünkben egy egész ország, nevezzük Magyarországnak, lásd még: hazájuk) politikáján, gazdaságán, társadalmán, kerékpárútjainak megengedett minimum szélességén, szóval ezek az emberek összeállnak például egy úgynevezett pártba, és megpróbálják meggyőzni e változtatásban érintett embereket, hogy az nekik jó lesz. Na, örülök hogy ezt tisztáztuk. (Vannak persze állítólag olyanok is, akik összehazudnak mindent, aztán ha hatalmat kapnak azzal visszaélve szétlopják adott népképviseleti egységet, de ilyesmi feltételezett vadhajtásoktól most tekintsünk el.)

Szóval akkor jönnek ezek a heves vérmérsékletű úriemberek, hölgyek és trollok ott a kommentekben, és beközlik, hogy érted, akinek büdös a mi buszunk, az nemdemokrata.

De az.

Nem mi nem vagyunk demokraták, hanem ti vagytok megvezetve. Jó lenne ezzel szembenézni.

Ugye van ennek a 4K! közleménynek egy másik mondata is, hogy igen, tisztában vagyunk a választási játékszabályokkal, mi sem egy másik ország romkocsmájában néztük a közszoglálatitévét, tudjuk, hogy itt bizony valaki(k)nek nagyon erősnek kell lennie a választáson, hogy ne a sárgarépaturmixos körhintára nyerjen még egy menetet az ország. Ezt harsogják sok hónapja a politikai megmondóemberek, és ebből nőtt ki mára a nagybetűs Összefogás kultusz.

Az Összefogás az szükséges, az Összefogás nélkül a tudodki győz, az Összefogás minden európai értelemben vett európai demokrata szívét megdobogtatja, hiszen csak így bonthatjuk le a gonosz varázsló által meghívásos zárt közbeszerzéssel felépített Autokráciapalotát.

Nekem is pont ez lenne a keretsztorim, ha már annyira beégtem volna a népképviseleti egység pofátlan szétlopásával, hogy csak azzal tudom riogatni annak tagjait, hogy a másik vállalkozás még pofátlanabbul lop.

Kedves Összefogást követelő tömeg, kedves egybegyűltek! Biztos nem azt mondjátok vissza kritika nélkül, amit a megmondóitok megmondtak? Lépjetek már hátra kettőt. Megvárjuk. Jobban látszik? Naugye.

Szóval most az lesz, hogy mi szépen átgondoljuk, hogyan lehetne leghatékonyabban megjavítani a játékszabályokat és újraindítani az országot - előre, nem rükvercbe -, ti meg szépen átgondoljátok, hogy nem csak azt mondják-e megint ezek a szimpatikus üzletemberek, amit hallani akartok, és ennek megfelelő fokozatra állítjátok az Aktuális Vezér Iránt Szívetekben Lobogó Csillapíthatatlan Tűz lángját.

Utána meg összefogunk.

A bejegyzés trackback címe:

http://apuokolbeszoruloarca.blog.hu/api/trackback/id/tr904910802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.